Közélet

2013.10.03. 07:53

Már burkolják a Tatát és Tatabányát összekötő kerékpárutat

Az Öreg-tó partján, a Fáklya utcánál műanyag szalagok állják útját annak, aki a friss aszfaltfelületre lépne, hajtana. Stílszerűen itt hirdették meg azt a sajtótájékoztatót, amely a Tata-Vértesszőlős-Tatabánya kerékpárút utolsó munkálatainak megkezdését, a burkolást volt hivatott bemutatni.

P. J.

Ennek okán ráléphettünk a friss, még langyos aszfaltra. Horváthy Lóránt alpolgármester, aki nyugodtan nevezhető a kerékpárút megálmodójának, ki is emelte, ennél kézzel foghatóbb bizonyíték nem kell egyetlen kerekezésre vágyónak sem. A kézzel fogható bizonyíték azonban inkább volt „lábbal fogható”, mivel az eseményen résztvevők cipőtalpa alatt itt-ott még cuppant a flaszter.

– Tatán indult a kivitelezés ezen szakasza és november ötödikén szeretnénk átadni az utat a biciklistáknak – jegyzete meg az alpolgármester.

Fekete Gyula, a munkálatok elvégzéséré alakult konzorcium vezetője szólt arról a nehézségről, amely hátráltatta a kivitelezést. Az árvizes időszakban az Által-ér mentén futó útszerkezet instabillá vált, ezért altalaj-stabilizációra szorult. A munkálatok elvégzésére a szerződést szeptember ötödikén írták alá, és tíz nap alatt végre is hajtották. Az út teljes hossza 6,5 kilométer, jelenleg 4 és fél kilométeren elvégezték már a szegélykövezést. Az aszfaltcsík ezen a héten pedig eljut az úgynevezett horgász tavi bekötőig.

– Az átadási időpont, a határidő tartható, hiszen a héten már Vértesszőlősön is megkezdődik a burkolat kialakítása – hangsúlyozta Fekete Gyula. – Utána a csinosítás következik, pihenő padok, esőbeállók felállítása...

A beruházáshoz rendelkezésre álló keret meghaladja a bruttó 440 millió forintot. A kalkulációk viszont azt támasztják alá, hogy a költségek 400 milliónál megállhatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!