Közélet

2013.07.25. 15:58

Táborban ismerkedtek a honvédelemmel

Címkék#Neszmély

Egészséges életmód, hazafias és honvédelmi nevelés a legfőbb célja annak az ifjúsági honvédelmi kalandtábornak, amelyet a neszmélyi volt határőr laktanyában rendeztek. A táborban idén csaknem nyolcvan 12 és 20 év közötti fiatal vett részt.

Honvédelem.hu

A 2000 tavaszán megalakult Honvédség és Társadalom Baráti Kör Túlélő Tagozatának nem titkolt célja, hogy a hazafias és honvédelmi nevelést oltsa bele a fiatalokba, természetesen ötvözve a természet szeretetével. Megítélésük szerint a honvédelmi kötelezettségek teljesítése során olyan értékekre van szükség, amelyeknek az egészséges életvitel részévé is kell válnia a civil mindennapokban: hazaszeretetre, helytállásra, kreativitásra, bajtársiasságra, nyíltságra, hűségre.

Gáll Gábor, a tábor egyik szervezője a honvedelem.hu kérdésére elmondta: meggyőződésük, hogy a fiataloknak értelmes célokat, szórakoztató programokat adva, felnőttek által vezetett igazi közösségeket szervezve sikeresen lehet felvenni a harcot a kábítószerrel, lelki problémákkal, elmagányosodással, a kiüresedett céltalan élettel szemben. Nem titkolt céljuk az is, hogy a fiatalok a megszerzett ismeretek révén könnyebben és hatékonyabban tudják teljesíteni katonai szolgálatukat akár szerződéses katonaként, akár a Honvédség hivatásos állományába lépve.

A fent említett célokat a tagozat az úgynevezett túlélési ismeretek oktatásával, átadásával kívánja elérni. A túléléshez szükséges ismeretek, készségek és mentális attitűdök elsajátításával olyan életvezetési ismeretekre tehetnek szert a fiatalok, melyek egész életük során megfelelő bázisul szolgálhatnak arra, hogy egészségesen éljenek, gondolkozzanak.

A táborlakók napi programjait a Magyar Honvédség rendfokozatainak felismerése, honvédelmi tesztlap kitöltése, sebesültszállítás, légpuska céllövészet, gyakorló kézigránáttal való célba dobás, távbecslés, és idén először ejtőernyős ismeretek is színesítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!