2013.07.31. 13:52
Elöregedett csöveket cserél a Komátvhő
Két elöregedett, kilyukadt csőszakaszt cserélt korszerűre a távhőszolgáltató szerdán Tatabányán, a megyeháza melletti buszmegálló közelében.
A vasbeton védőcsatornában lévő, 35 centiméter átmérőjű csövek feltárása után láthatóvá vált, hogy mindkét csőkígyón több kisebb lyuk található. Mivel a vezetékek életkora meghaladta a negyven évet, a szolgáltató javítás helyett új, előreszigetelt vezetékekre cserélte a hibás szakaszt.
A javítás költsége várhatóan eléri a 15 millió forintot, ebből jelentős részt tesz ki a bontás és helyreállítás, mivel a helyszínen számos közművezeték fut, illetve buszmegálló található. A vezetékrendszer javítása előtt és átadása után egy nappal nem lesz melegvíz a Fő tér környékén, erről a lakókat értesítették, a szolgáltató az érintettek megértését kéri.
A távhő gerinchálózat nyári átvizsgálása során eddig a Szent Borbála téren találtak nagyobb hibát, illetve a Fő tér 3. bekötővezetékeit kell kicserélni, kétszer ötven méteres hosszúságban.
A folytatódó karbantartások miatt Dózsakertben, Bánhidán, valamint a Kertvárosi és az Erőműi lakótelepen augusztus 5-től 9-ig lesz melegvízszünet, illetve augusztus 6-án kedden a fűtőerőmű szokásos nyári leállása következtében a város összes távfűtött házában szünetel a melegvízellátás.