Közélet

2013.02.03. 12:46

Százéves történelmükre emlékeztek a szaléziak

Bosco Szent Jánosra, a szalézi rend alapítójára emlékeztek a nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskolában.

Fenyvesi Károly

Magyarországi letelepedésének századik évfordulóját ünneplik az idén a Don Bosco Szaléziak, a fiatalok oktatásával és nevelésével foglalkozó szerzetesrend. A szalézi rend gazdag centenáriumi programsorozatába beleágyazódik a helyi ünnepségek sorozata is, amikor egy-egy szalézi fenntartású intézményben megemlékeznek a rend alapítójáról – mondta el a kemma.hu-nak Lengyel Erzsébet szalézi sajtóreferens.

A nyergesújfalui Szalézi-Irinyi Középiskolában a hét végén jókedvűen, vidám műsorral idézték Bosco Szent János emlékét.  Az intézmény a rend első magyarországi iskolája volt, 1919-ben alapították az 1913-as péliföldszentkereszti letelepedés után. A szaléziak 2001-ben kapták vissza az államtól.

A díszteremmé varázsolt tornateremben helyet foglalók között volt dr. Völner Pál államtitkár, a szalézi centenáriumi év védnöke, Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök, az iskola korábbi igazgatóhelyettese, Simon Géza, a megyei közgyűlés alelnöke, Mihelik Magdolna helyi polgármester, Molnár Alajos plébános, a városi képviselő-testület, intézményvezetők sora, sok-sok szülő, ismerős, barát.

A vendégeket köszöntő Lux Ambrus igazgató elmondta, hogy a centenárium fővárosi megnyitó ünnepségén százötven nyergesi diák is részt vett, nívós színdarabjukkal méltón képviselték iskolájukat. Beszámolt róla, hogy tantermet neveztek el az első magyar szaléziről, Zafféry Károlyról, aki itt töltötte életének utolsó időszakát, a helyi temetőben nyugszik. Megismertetik tevékenységével az utókort.

Ábrahám Béla többek közt arról szólt, hogy a centenárium nem csak az emlékezést szolgálja, hanem arra is jó, hogy akik eddig még nem ismerték a szaléziakat, felfigyeljenek rájuk, akik ismerték, azok a barátaik legyenek, akik pedig a barátaik, azok váljanak a munkatársaikká.

A műsorban szereplő fiatalok megmutatták sokrétű tehetségüket. A színjátszók felelevenítették a szaléziak letelepedésének történetét és az iskola alapításának körülményeit is. A tanárok külön produkcióval készültek, zárszóként mindannyian együtt énekeltek.

– Jó, hogy visszatértek Nyergesújfalura a szaléziak. Don Bosco utódai építő emberek, rendjük alapítója nyomán ők sem a legjobbakkal foglalkoznak, hanem a legelesettebbekből igyekeznek a legkülönbeket kinevelni – mondta dr. Völner Pál, aki ha csak teheti, részt vesz a szalézi eseményeken, a centenárium védnökséget is örömmel vállalta.

Bosco Szent Jánosról a 24 Óra hétfői (02.04) számában olvashatnak.
Fizessen elő a megye napilapjára, mert a 24 Óra önnek is jár!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!