Közélet

2012.10.21. 09:48

Új tulajdonosra találtak a gyermekjátékok, ruhácskák

Bababörzét rendeztek a hétvégén a környei általános iskola épületében. A régi cipőcskék, ruhácskák új gazdára találtak.

Kemma.hu

Mintha csak összekacsintott volna László Márta és Tromposch Ágnes, hiszen a két szervező péntek délután és szombat délelőtt olyan vásáros forgatagot teremtett a környei általános iskolában, amilyennek valóban csak ilyenkor ősszel, a jeles Mihály és Vendel vásározó napok idején lehettek részesei a régmúlt időkben is. A két hölgy bebizonyította: lehet őrizni a hagyományokat, s lehet újakat teremteni.

László Márta, a környei általános iskola néptánc-pedagógusa majdnem húsz esztendeje indította útjára az őszi vásározó napok hagyományához kapcsolódóan az intézményben a „vegye-vigye” vásárt, amely idén péntek délután várta a gyerkőcöket. Ők pedig már jó ideje izgatottan készültek a programra, hiszen ilyenkor számtalan kincset találnak az asztalokon. Ehhez persze az is kell, hogy ők maguk is alaposan átgondolják: melyek azok a játékok, „csecse-becsék”, „kacatok”, könyvek, amelyekhez már nem ragaszkodnak annyira, ám szívesen elcserélnék valami másra. Merthogy amit az egyik gyerek már megunt, az a másiknak újdonság és öröm.

Az elv pedig lassan két évtizede tökéletesen működik. A gyerekek ezúttal is élvezettel cserélgettek, válogattak, de még a szülők, nagyszülők is szívesen időztek a vásári forgatagban.

Voltaképpen a szombat délelőtti „Baba-börze” is a kicsikről szólt, csak kissé „felnőttesebben”. Tromposch Ágnes és az Észak-Dunántúli Ifjak Egyesület már második alkalommal hívta börzézni a kisebb, nagyobb gyermekes szülőket a környei általános iskolába. És az alapgondolat itt is maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az anyukák, apukák napok óta válogatták a ruhácskákat, cipőcskéket, játékokat, könyveket, amelyekre már biztosan nem lesz szükségük, de még jó állapotban vannak, s más anyuka, apuka örülne, ha a bolti ár töredékéért jutna hozzá.

Valódi piac népesült be az iskola folyosóján, s a sokaságot megtapasztalva talán nem túlzás kijelenteni a két program, a „vegye-vigye-baba-börze” kapcsán, hogy a kínálat és kereslet egymásra talált, azaz, sokak örömére a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt.

Címkék#Környe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!