Közélet

2012.10.26. 19:11

Ötvenhatos emlékhelyeken koszorúztak

1956. október 26-a a tatai polgárok életében a szabadság megérkeztének időpontja. Erre minden évben méltósággal emlékeznek.

Petrik József

A tisztelgő felvonulás résztvevői nyugodtan gyülekeztek dr. Némethi László, a Nemzeti Tanács egykori elnöke emléktáblája alatt, a Református Gimnázium előtti téren. Tömött sorokban jöttek a fiatalok, a diákok. Ki ünneplőben, ki „hétköznapian”, ki mosolygósan, ahogy egy ifjúhoz illik, ki pedig kicsit borongósan, a történelmi múltidézéshez szintén illően.

Aztán itt voltak a még élő ötvenhatosok, illetve volt – sajnos –, akit már csak a hozzátartói képviseltek. Eljöttek a város vezetői, Michl József polgármesterrel az élen.

A MH. 25. Klapka György Lövészdandár zenekara rendben felsorakozva zendített a Himnuszra, ezzel kezdetét vette a program.

Frech Boldizsár a táblát „viselő” középiskola diákja emlékezett az elődökre, a lánglelkű ügyvédre, Némethi Lászlóra, akinek a szabadságharc 50. évfordulóján állított emléket a barokk kisváros. Majd a koszurúk nemzetiszín szalaggal, a virágok, valamint az elmorzsolt könnycseppek következtek és a néma főhajtás.

A megemlékező séta hét állomására ezek után indult el a tömeg. Elől a katonazenészek, mögöttük fiatalok és éltesebbek, ha nem is karöltve, de nagy egyetértésben... A Rákóczi utcában megkoszorúzták dr. Mészáros Gábor emléktábláját, majd következett a Hősök-tere, ahol  kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek. A menet megállt a tóparti kopjafánál, majd következett a Kodály-téri Hősök emlékműve. Innen az Ady Endre utcai rendőrség falán található 1956-os emléktáblát koszorúzták meg, majd megálltak a Baji úton lévő emlékkőnél. A végcél az egykori szovjet lakatanya volt Bajon, ahol Schunder Tibor a község polgármestere mondott beszédet.

Címkék#Baj#Tata
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!