Közélet

2012.10.30. 09:31

Halottainkra emlékezünk

Kétféle ember létezik november elején. Az egyik kategóriába azok tartoznak, akiknek lehetőségük van halott szeretteikre emlékezniük a sírjaiknál, a másikba pedig azok, akik nem juthatnak el a távoli temetőkbe.

P. P.

 A Komtem Kft. és a Libitina Kft. által üzemeltetett temetők is egyaránt 20 óráig lesznek nyitva november elsején és másodikán.
Stummer Józsefnétől, a megyei temetkezési vállalat tatai kirendeltségének vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy ők a Környei úti temetőben még ideiglenes irodát is működtetnek, hogy a távolabbról érkezőknek segítséget nyújthassanak azok nyughelyeinek a megtalálásában, akikhez már régen látogattak ki, továbbá azért, hogy lehetőséget adjanak bárkinek a lejárt sírhelyek megváltására. Elmondta azt is, hogy cégük nem készített koszorúkat halottak napjára, de az általuk gondozott temetőket még inkább rendbe tették, mint máskor.

Hasonlóként cselekedtek a Libitina Kft. munkatársai azzal a különbséggel, hogy ők új telephelyükön, a tatai Új úton nem csak hagyományos koszorúkat kínálnak, de úgynevezett álló kompozíciókat is. Ezeknél nagyobbat sehol sem láttunk. Minimum másfél méteres kerületű alapjukat és magas boltíveiket ezüstfenyőből készítették, s különös növényekkel is díszítették. Nem csoda, hogy áruk 7900-9900 forint között mozog.

Akadnak ennél persze jóval egyszerűbbek, bár azok is szépek, s gyakorlatilag többnyire ilyeneket árulnak megyeszerte. Nem csak a virágboltokban, de a hiper- és szupermarketekben, a nagyobb parkolókban s természetesen a piacokon egyaránt. Nem csoda, hiszen október utolsó napjaiban szezonja van a sírcsokroknak és a koszorúknak egyaránt.
Aki nem akar mást vásárolni, annak be sem kell mennie a plázákba, mert mindegyik közelében árulnak koszorúkat. Nem szebbeket, nem jobbakat, de nem ugyanannyiért. És még azt sem mondhatjuk, hogy olcsóbban, mint odabent.

Az egyik élelmiszer-áruházlánc tatabányai üzleteiben nagybetűkkel hirdetik az akciós koszorúkat kétezerért, melyek állítólag 40 cm szélesek, 50 cm magasak, de ez utóbbi még véletlenül sem igaz. A számadat maximum a hosszúságra utalhat. Hasonló méretű koszorúkhoz juthatott bárki egy másik hálózat legnagyobb megyei üzletében, de azoknak nem tobozból, hanem mohából készült az alapjuk. Igaz, ezeken egy-egy lila, vaj- vagy piros színű üvegmécsest is elhelyeztek. Áruk ugyancsak kétezer forint.

Akadnak olcsóbbak is. Igaz, azok kisebbek vagy még kisebbek. A kereskedők igyekeznek minden igényt kielégíteni. Hozzátartozóink és barátaink pedig talán csak mosolyognak ezeken a kampány-üzleteken is, akiknek a sírjaia kerülnek a különböző méretű és minőségű kegyeletáruk.

Nekik ugyanis többet jelent(het) az, hogy ilyenkor (is) gondolunk rájuk...
Színes diók, festet gubacsok, formázott parafák (keretes)
Ifj. Dobos Jánostól, a Libitina Kft. vezetőjének fiától megtudtuk, hogy vannak családok, melyek tagjai évek, évtizedek óta egyedi koszorúkat rendelnek tőlük. Ezeknek nem a formája más, mint a többié, hanem abban térnek el az általánostól, hogy az elhunyt kedves virágát is belefűzik vagy úgy alakítják a kompozíciót, hogy abban domináljon egy-egy szín.

Megtudtuk tőle azt is, hogy néhány éve tobozokból készített kereszteket is árulnak, amiket speciális kiegészítőkkel díszítenek. Bár ezeket többnyire mindenki dicséri, mégis kevesebben vásárolják a hagyományok őrzése, ápolása miatt.
Azt viszont a cég egyik eladója mesélte el, hogy egyre nő azoknak száma, akik a náluk kapható alapanyagokból saját kezükkel készítenek egyedi koszorúkat, csokrokat ilyenkor is.

Ezekhez gyakran használnak mákgubókat, szárított narancsszeleteket, nagyobb virágok magvait, színes diókat, festett gubacsokat, formázott parafadarabokat, szalmarózsákat, de még háncsokat és fakérgeket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!