Közélet

2012.05.04. 09:55

Szirénahangok az ünnepen

Közösen ünnepelt pénteken a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mudri Anna

Reggel kilenc órakor díszegyenruhás rendőrök, tűzoltók és katasztrófavédők fogadták a meghívottakat a Jászai Mari Színház Népházban. A Himnusz hangjai után először Csizmadia Gábor dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a megjelenteket. Felelevenítette védőszentjük, Sárkányölő Szent György életét, majd a tűzoltók, katasztrófavédők és rendőrök együttműködéséről beszélt.

– Ma már nem kérdés, hogy sikeres az együttműködés a két szervezet között. Emlékezetes események is bizonyítják ezt. Például amikor a dorogi tűzoltóknak köszönhetően sikerült egy betörőcsoportot elfognunk, vagy amikor Vértesszőlősön egy kollégánk mentette ki az égő házból a családfőt – mondta a dandártábornok.

Czomba Péter ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató Szent Flórián legendája kapcsán a tűzoltók önfeláldozására, bátorságára mutatott rá.

– A flóriáni tulajdonságok mellett a mai tűzoltók hivatástudatukkal, személyi és technikai felkészültségükkel, csapatmunkájukkal mentik az állampolgárokat. Esküjük szent és sérthetetlen, amely szerint akár életüket is adják a mentés érdekében – mondta Czomba Péter.

Hozzátette, a 2012-ben felállt, egységes rendvédelmi szervként működő katasztrófavédelem még további fejlődések előtt áll, hiszen új eszközöket, gépjárműveket kell rendszerbe állítaniuk és javítaniuk kell az elhelyezési feltételeket.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott egy Márai idézet kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepeken érdemes egy pillanatra megállni, gondolkodni, hogy a hétköznapokból kiszakadhassunk.

– Az önök hétköznapjai a szolgálat jegyében telnek. Önök szavatolják az állampolgárok életének és vagyonának biztonságát. Ez pedig a legfontosabb a nyugodt, boldog élethez – hangsúlyozta a politikus.

Akiket az egész országban (el)ismernek

András Attila, tűzoltó főtörzsőrmester az Év tűzoltója elismerést vehette át.

– Huszonkét 22 éve lettem tűzoltó Tatabányán. Azóta itt szolgálok, ma már különleges szerkezelőként a C-csoportban. Meglepett az elismerés, nagyon örülök neki. Büszke a családom is. Nélkülük, a barátok és persze a csapat nélkül nem juthattam volna idáig. Szerintem a tűzoltók bármelyike megérdemelné az elismerést. Megtiszteltetés, hogy engem választottak – mondta.

Amikor egy emlékezetes eset felidézésére kértük, egy kisgyerek kimentését mesélte el.

– A kilencediken beszorult a feje a terasz rácsaiba. Amellett, hogy a magasból kellett kimenteni, meg is kellett nyugtatni őt. Azt tapasztalom, ha rajtunk látják a nyugalmat az emberek, akkor ők is könnyebben megnyugszanak.

Biacsi Sándor rendőr főtörzszászlós az Év rendőre közrendvédelmi kategória második helyezettje lett.

– 1986. március elsején lettem rendőr, körzeti megbízottként szolgálok a megyeszékhelyen – kezdte. – Iskolarendőrként is dolgozom, a város összes általános iskolájában, 15 intézmény diákjainak tartok foglalkozásokat a D.A.D.A program keretében. Ahhoz, hogy a gyerekekkel szót értsen az ember, bizalom kell, ezért nálam nincs tabutéma. Úgy érzem, jó úton haladok velük, fogékonyak. Hiszen már volt rá példa, hogy egy diák szólt, tudja, ki követett el egy betörést. Neki köszönhetően fogtuk el a bűnözőt.

A főtörzszászlós körzeti megbízottként is a bizalomra alapozza a munkáját. Úgy tapasztalja, mióta az iskolából ismerik, a felnőttek is nyitottabbak lettek vele szemben.

A köszöntők után elismeréseket, jutalmakat adtak át és előléptették a legrátermettebbeket. A két szervezet egymás munkáját is elismerte. Csizmadia Gábor rendőrfőkapitány jutalmat adott Molnár Zoltán tűzoltó hadnagynak és Kálmán Sándor tűzoltó őrnagynak. Czomba Péter katasztrófavédelmi igazgató Pluhár Mihály rendőr főhadnagynak és Suki Sándor rendőr zászlósnak adományozott jutalmat.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Szirénázva vonultak a régi és modern járművek Tatabányán
[/caption]

Az ünnepség után látványos felvonulással mentek át a tűzoltó és rendőr nap másik helyszínére, a Földi Imre Sportcsarnok mögötti parkolóba. A menetet egy lóval vontatott tűzoltó fecskendő vezette. Utána felváltva érkeztek a legmodernebb és a ma már szinte muzeális korú rendőr- és tűzoltójárművek. Természetesen mindegyik hangosan szirénázott, így a környező lakások ablakai is kinyíltak, a lakók végig az úton megcsodálták a menetet.

A parkolóba lassan a gyerekek is megérkeztek. Volt, aki a kerékpáros ügyességi pályán mutatta meg, mit tud, mások a tűzoltók régi fecskendőit próbálták ki, sokan pedig a járművekre is felmásztak.
A nyüzsgésből mindössze „egyvalaki” tűnt ki nyugalmával. Droll, a rutinos nyomkövető kutya békésen ült gazdája, Urbán János főtörzszászlós mellett.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Droll jövőre nyugdíjba vonul
[/caption]

– Droll 2004 óta szolgál a rendőrség kötelékein belül. Azóta megszámlálhatatlan sok betörésnél segített nyomra vezetni minket. De három emberölésnél is dolgozott. Például 2010-ben, amikor Oroszlányban megöltek egy idős férfit, éppen ő vezetett el minket a tettesekhez – mondta Urbán János. – Droll élvezi a munkát. Látni kellene, hogy akár éjszaka kettőkor is, ha megszólal a telefonom, vagy megáll egy rendőrautó a házunk előtt, izgatottan vár, hogy induljunk végre. Egyszer emlékszem rá, hogy elfáradt, amikor Mosonmagyaróvárnál mínusz tíz fokban csaknem nyolc kilométeren át követett egy nyomot. De akkor sem hagyta abba a munkát.

Droll már csak egy évig szolgál a rendőrségen, utána nyugdíjba vonul, hogy Urbán Jánosék házi kedvence legyen.

A nyomozókutyától tovább sétálva lelkes, főképpen fiúkból álló gyerekcsoportra lettünk figyelmesek. Egy régi, lóval vontatott tűzoltó fecskendőből locsolták a vizet. Közelebb érve a komáromi lánglovagoktól megtudtuk, maguk újították fel a járművet. A fecskendő különlegessége, hogy máig működőképes, jó a szivattyúja és ha jó erőben lévő ifjak működtetik, akár 20-30 méterre is ellövi a vízsugarat. Egykor, a ''20-as, ''30-as években a komáromi térségben teljesített szolgálatot, ma viszont már csak majálisokon, bemutatókon üzemel. A járművet tegnap két héregi, tiszteletbeli tűzoltó ló, Baba és Remény húzta.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egy baleset helyszínét játszották el
[/caption]

A tűzoltó és rendőr napon természetesen a bemutatók sem maradhattak el. Rendőrségi kordonok között két összeütközött autót láttunk. Az egyik kocsi alá beszorult egy ember, a másikból nem tudott kimászni a sérült. Néhány percen belül hallani lehetett a szirénahangokat. Először a mentőszolgálat munkatársai érkeztek meg, hogy stabilizálják a szerencsétlenül jártak állapotát. Nem sokkal később a tűzoltók majd a rendőrök is befutottak. Előbbiek feszítő, vágó, emelő eszközökkel kiszabadították a sérülteket, miközben a rendőrök biztosították a baleset helyszínét. Látszott, hogy a három szervezet munkatársai jól megértik, segítik egymást. Mint megtudtuk, egy valós baleseti helyszínnél hasonló rutinnal és gyorsasággal mentik az embereket.

– Huszonkét 22 éve lettem tűzoltó Tatabányán. Azóta itt szolgálok, ma már különleges szerkezelőként a C-csoportban. Meglepett az elismerés, nagyon örülök neki. Büszke a családom is. Nélkülük, a barátok és persze a csapat nélkül nem juthattam volna idáig. Szerintem a tűzoltók bármelyike megérdemelné az elismerést. Megtiszteltetés, hogy engem választottak – mondta.

Amikor egy emlékezetes eset felidézésére kértük, egy kisgyerek kimentését mesélte el.

– A kilencediken beszorult a feje a terasz rácsaiba. Amellett, hogy a magasból kellett kimenteni, meg is kellett nyugtatni őt. Azt tapasztalom, ha rajtunk látják a nyugalmat az emberek, akkor ők is könnyebben megnyugszanak.

Biacsi Sándor rendőr főtörzszászlós az Év rendőre közrendvédelmi kategória második helyezettje lett.

– 1986. március elsején lettem rendőr, körzeti megbízottként szolgálok a megyeszékhelyen – kezdte. – Iskolarendőrként is dolgozom, a város összes általános iskolájában, 15 intézmény diákjainak tartok foglalkozásokat a D.A.D.A program keretében. Ahhoz, hogy a gyerekekkel szót értsen az ember, bizalom kell, ezért nálam nincs tabutéma. Úgy érzem, jó úton haladok velük, fogékonyak. Hiszen már volt rá példa, hogy egy diák szólt, tudja, ki követett el egy betörést. Neki köszönhetően fogtuk el a bűnözőt.

A főtörzszászlós körzeti megbízottként is a bizalomra alapozza a munkáját. Úgy tapasztalja, mióta az iskolából ismerik, a felnőttek is nyitottabbak lettek vele szemben. Droll jövőre nyugdíjba vonul Egy baleset helyszínét játszották el Szirénázva vonultak a régi és modern járművek Tatabányán -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!