Közélet

2012.04.24. 16:06

Szirénahang indította a gyerekeket

Címkék#Tatabánya

Kedden rendezték Tatabányán a megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt.

M. A.

Kedden, a Földi Imre Sportcsarnok mögötti parkolóban rendezte a Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt a katasztrófavédelmi igazgatóság és a megyei polgári védelmi egyesület. A megmérettetésre kilenc általános és tíz középiskolai csapat jutott be. A megye oktatási intézményei mellett szlovák iskolák is delegáltak versenyzőket.

A diákoknak tíz állomáson kellett számot adniuk polgári védelmi, tűzvédelmi és tűzoltási, iparbiztonsági ismereteikről, de az elsősegélynyújtási állomáson meg kellett birkózniuk egy kétségbeesetten síró, törött karú lány esetével is, és a KRESZ szabályaival is tisztában kellett lenniük. Az egyik állomáson például az activity szabályai szerint kellett megtalálniuk a megfejtéseket. A csapatokat a tűzoltók szirénahangja indította el.

A diákok a versenyállomásokat teljesítve még a honvédség bemutató standján is meglátogathatták, ahol különböző fegyvereket ismerhettek meg.

Az általános iskolások között a komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata, míg a nagyobbak között tatabányai Árpád Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbank. Így megyénket ők képviselhetik majd Győrújbaráton, az országos katasztrófavédelmi versenyen

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!