Közélet

2012.01.16. 10:34

Erdélybe is eljutnak a bábolnai lovashagyományok

Címkék#bábolna

Szerződést kötött a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközponttal a bábolnai Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola.

H. D.

A két intézmény partnerségét Pelczéder Zoltán, a megyénkbéli intézmény igazgatója és erdélyi kollágája, Bartos László tették hivatalossá aláírásukkal.

A bábolnai intézmény már nem első ízben használja ki a Leonardo-program pályázati lehetőségeit, ezúttal tehát Erdély felé nyitnak a partnerség jegyében. Pelczéder Zoltán, a lovas iskola igazgatója elmondta, diákjaik számos európai országba eljutottak már, ami azért sem elhanyagolható lehetőség, mert sokan közülük nehéz körülmények közül érkeznek.

A két iskola már az együttműködés közös pontját is megtalálta: míg Bábolna a lovas hagyományait és a lovas szakemberképzésben való jártasságát kínálja, addig az erdélyiek a szerteágazó szakirányok közül a mezőgazdaság és állattenyésztés-oktatásban, valamint a bőripari képzésükben (akár a lószerszám-készítésben)  látják a lehetséges és kölcsönösen kiaknázható összhangot. A partnerség mindkét intézmény növendékei és szakoktatói számára tartogat tanulmányi kirándulásokat is.
Pelczéder Zoltán hangsúlyozta, anyaországi intézményként kiemelt az iskola felelőssége.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!