Magyarként szeretnének meghalni

Az ünnepi esemény, történetünk Tatán játszódott. A városháza tanácstermét szent lobogó díszítette. De a trikolor nem maradt „pártában”, hiszen jobb- és baloldalán a millenniumi- és a címeres városzászló „büszkélkedett”. Esküre, állampolgári esküre készülődtek. Az asztalt kötött virágcsokrok szegélyezték. Mögöttük, a köztársasági elnök aláírását rejtő, kék, bársony borítású oklevelek bújtak. Aztán felcsendült a Himnusz.

Az eskütevők el-elcsukló hangon, visszafogottan „dúdolták” Kölcsey sorait: „Isten áldd meg a magyart...” Nemzeti fohászunk a Mészáros házaspár szeméből könnyeket csalt elő. Árpád és Klára asszony szikáron, egyenesen derékkal énekelték és „állták” a dallamokat. Aztán kendő került elő a retikülből és a zakózsebből...

A visszahonosítási dokumentumon a kormányfő kézjegye igazolta, hogy Mészáros Árpádot és Mészáros Klárát ismét kebelére fogadta kis hazánk.

Visszahonosítás...?

– Ötven éve élünk boldog házasságban – kezdte Klára asszony. – Egyetlen pillanatát sem bántam meg – nézett melegséggel őszülő párjára –, de ez a legszebb ajándék az életemben, hogy ismét magyar lehetek, hivatalosan.

– Hazajöttem – vette át a szót Árpád. – Bizony, haza. Amióta a lányunk itt él, azóta ez volt a leghőbb vágyam. Apám, nem tudom hogyan, de csak harmincötben vesztette el a magyar állampolgárságát. Én akkoriban születtem. Aztán negyvenben, amikor Erdély egy részét visszakaptuk és bevonultak csapataink, visszakaptuk a „magyarságunk”. Egészen negyvenöt elejéig békében éltünk a Bihar megyei Margitán. Sőt, ma is ez az otthonunk. Nagyon szép vidék. A szülőföldem. De a hazám, Magyarország...

– Csak ezért az esküért tettük meg a nagy utat – mondta élete párja. – Persze, most meglátogatjuk a gyerekeket is, ha már itt vagyunk. Nem akartunk úgy meghalni, hogy hivatalosan is ne legyünk magyarok. Ezért jöttünk, és, hogy sikerült, mindenkinek hálásak vagyunk. Most már nyugodt szívvel utazhatunk vissza. Jöjjenek el egyszer hozzánk! Nagyon szép a környék. Biztosan jól éreznék magukat...

Aztán felhangzott a gramofonból a Szózat: „Hazádnak rendületlenül, légy híve ó magyar...”