Közélet

2011.09.05. 07:15

Összetartó közösséget építettek

Az ünnepi megemlékezésnek és rendezvényeknek különleges „plusz töltetet” biztosított az a tény, hogy a községben kétszázharminc évvel ezelőtt kezdődött a bányászat.

B. G.

Szombaton, a település temetőjében tartott főhajtást megelőzően Tafferner József polgármester mondott beszédet.
– A dorogi szénmedence egyik legjelentősebb helyszíne volt Csolnok. Az itt lakók nemcsak megélhetési forrást, hanem erős közösséget építettek – emlékeztetett rá a vezető.

Tafferner József egyértelműsítette: „bűnös nemtörődömség lenne”, ha a történelmi tradíciókat nem ápolná(n)k megfelelőképp. – Az őseink által létrehozott munkakultúra és értékrend ma is elevenen élnek, nem maradtak a bezárt bányák mélyén – fogalmazott a polgármester.

Ezt követően a Bányász Szakszervezeti Szövetség, a Bányász Hagyományőrző Kör és az önkormányzat képviselő-testületének tagjai helyeztek el koszorúkat az emlékhelyen. A tiszteletadást a nemzetiségi vegyeskórus dalai és a bányászhimnusz tették teljessé.

A délután megkoronázásaként leleplezték a csolnoki bányák helyszíneit feltüntető márványtáblát, amelyet dr. Paskai László bíboros áldott meg. Az ünnepélyes emlékfal-avatás után előbb Wágner Ferenc, majd Tafferner József adott át kitüntetéseket. Szepesi Zsuzsanna saját, Bányász hősök című versét szavalta el, ezt követően Bérces József, a község volt polgármestere ajánlotta a jelenlevők figyelmébe a művelődési ház „páratlan kiállítását”.

A közös vacsora ideje alatt az Alte Kameraden zenekar biztosította a jó hangulatot. Az ünnepi mise után Szilas Zoltán A szénfalon nem ragyognak csillagok című könyvének bemutatója jelentette a záróakkordot.

Címkék#Csolnok
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!