Közélet

2011.08.21. 17:07

Vastag Tamással ünnepeltek Nagyigmándon

Fennállásának kilencven éves évfordulóját ünnepelte a Nagyigmándi Sportkör az államalapítás ünnepének előestéjén.

Hajnal Dóra

A jubileumi ünneplés kiállítás-megnyitóval kezdődött a Magos Művelődési Házban. A tárlattal a sportkör kilenc évtizedes múltját idézték a kiállított relikviákon és fotókon keresztül.  Róth Csaba bizottsági elnök méltatásában az 1921-es alapítás óta egészen napjainkig bemutatta a sportkör egyes szakosztályainak tevékenységét és eredményeit. Forrásként a meghívottak közt jelenlévő helyi Gerencsér József: Akarattal, tisztességgel című helytörténeti kiadványából idézett. A kiállítás-megnyitó után ünnepi közgyűlés vette kezdetét a színházteremben. Dr. Füles Zoltán jegyző köszöntőjét követően Vincze István elnök szólt a sportbarátokhoz, aki megköszönte a sportkör korábbi tisztségviselőinek, hogy ma is sikeresen működhet a helyi sportélet.

– Amikor nem a Bábolna ellen játszik, én Nagyigmándnak szurkolók – magyarázta Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében, aki beszélt a sport közösségformáló erejéről, és a sportolói élet egész társadalmunkra gyakorolt pozitív hatásairól.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Popovics György, ha nem Bábolnával játszik, mindig Nagyigmándnak szurkol
[/caption]

Hajduné Farkas Erika polgármester ünnepi köszöntőjében bejelentette, a képviselő-testület Nagyigmándért-díjat adományoz a sportkör részére, az elismerést az augusztus 20-ai ünnepség részeként adták át.

A sportkör is adományozott jubileumi elismerést. Emlékplakettet kapott Hajduné Farkas Erika polgármester, Szijj Ferencné korábbi polgármester, Bódis János, Evanics János, Gerencsér József, Hajdu Ferenc, Kapui Károly, Kocsis József, Körmendi Csaba, id. Pásztor Tibor, id. Sebestyén Antal, id. Szabó László és Szijj Béla. Az ünnepi közgyűlést követően koccantak a pezsgős poharak.

Másnap délelőtt öregfiúk focitornával, kézilabda mérkőzéssel, fekve-nyomó súlyemelő bajnoksággal és szenior atlétika dobóversennyel a sportpályán folytatódtak az események. A kora esti órákban került sor Államalapító Szent István Királyunk és az Új kenyér Ünnepére a település szabadtéri színpadán.

Ez alkalommal adták át a Virágos Nagyigmándért díjakat. A legvirágosabb utcának a Kandó Kálmán utcát választották, oklevelet és utalványt kapott id. Dunár József, Lukács Jácint és a szőkepusztai Szabó János szép otthonaikért. Majd sztárvendégek álltak színpadra. Operett előadással szórakoztatott Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, a művészeket Körmendi Péter kísérte zongorán.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Vastag Tamás is fellépet az ünnepen
[/caption]

Az este sztárja Vastag Tamás volt, a fiatal énekes koncertjét követően tűzijátékban gyönyörködhettek a nagyközség lakói, és a környékbeli településről érkezők sokasága. A Szent István-napi bálon a SYNCRON együttes muzsikált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!