2011.06.15. 20:02
Egy helyen vannak az igazság szolgálói
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata korábban két helyszínen működött, néhány napja viszont valamennyi munkatársuk a megyeszékhelyen lévő Népház utca 12. alatt található meg.
Az itt dolgozókat is meglátogatta szerdán dr. Répássy Róbert, az igazságügyért felelős államtitkár, s elbeszélgetett velük eddigi tapasztalataikról azt megelőzően, hogy újságírókkal találkozott volna. A sajtótájékoztatón ott volt Czunyiné dr. Bertalan Judit, a kormányhivatal megyei vezetője is, aki egyebek mellett arra utalt, hogy fontosnak tekintik az államigazgatás költséghatékony működtetését, aminek Répássy államtitkár az elsőszámú felelőse.
A fővárosból érkezett politikus ezt követően elmondta, hogy ennek a hivatalnak is sok összetett jogi problémát kell megoldania a konkrét ügyek döntő többségében, ezért kifejezetten jó megoldásnak tartja, hogy az esztendő első munkanapján megnyílt kormányablak közvetlen közelébe kerültek, mert így még hatékonyabban tudnak konzultálni a munkatársak. Később szólt még arról, hogy személy szerint is fontosnak tartja a jogi segítségnyújtás bizalmas feltételrendszerének megteremtését, hiszen a problémák sajátossága miatt nem célszerű, ha a gyakran szomorú és megrázó esetek elszenvedői úgy adják elő a velük történteket, hogy azt mások is hallhatják.
Ennek érdekében hoztak létre olyan speciális irodákat, ahol az áldozatok nyugodtan felidézhetik az őket ért sérelmeket, melyeket megpróbálnak orvosolni. Például a hivatalból kirendelt védőügyvédek feladatvállalásainak koordinálásával, mert – mint mondta – sokszor nem a legjobb és legtapasztaltabb szakemberek járnak el a rászorulók érdekében.
Fontos feladat az áldozatok utólagos segítése, de még inkább az áldozattá válásuk megelőzése is. Az érintettek épp ezért nem csak jogi, de szükség szerint pszichológiai segítségben is részesülhetnek. Ám nem csak a vétlenek, de a vétkesek is számíthatnak az igazságügyi szolgálat munkatársaira büntetésük letöltése vagy pénzbírságuk és más szankciók kiszabása után. Akinek erre van szüksége, annak a fiatalkorú elkövetők ügyeivel foglalkozókat kell felkeresniük, vagy azokat a kollégáikat, akik a felnőttkorú elkövetőkkel tartják a kapcsolatot.
Palásti Péter -->