2011.04.20. 19:05
Segítő kezet nyújtottak a takarításhoz
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hetedik alkalommal szervezte meg Föld napi hulladékgyűjtési „akcióját”, amihez megyénk számos települése csatlakozott.
A legtöbb helyütt – így a bányászvárosban is – az ünnepek miatt nem április huszonkettedikét, hanem korábbi időpontot választottak a nagytakarításhoz. Szeiler Viktor, környezetvédelmi ügyintéző lapunknak elmondta, a DOKI tagintézményeinek tanulói és a helyi gimnázium diákjai valamint képviselő-testületi tagok is részt vettek a település egészét érintő szemétszedésben.
– Rajtuk kívül a nyugdíjas egyesület és még jó néhány civil szervezet segédkezett, a város vállalkozói pedig a külterületek megtisztítását végez(tet)ték, amihez már gépesített eszközökre is szükség volt – részletezte az ügyintéző. A helyi grémium tagjai közül mások mellett Kövecs Károly is munkába állt.
– Azért tartom hasznosnak a kezdeményezést, mert a gyermekek így saját szemükkel láthatják, hova vezet a környezetszennyezés – jegyezte meg. Az összegyűjtött hulladék „utóéletéről” Kifferné Héder Andrea, a Saubermacher Magyarország Kft. esztergomi fióktelepének vezetője elmondta: azokat a bicskei válogatócsarnokban szelektálják és anyagfajtákként bálázzák.