2011.04.14. 13:46
Kérdőívek dönthetnek az iskola kérdésében
Sokadik fórumon egyeztették szerda este az álláspontokat a kömlődi iskola jövőjével kapcsolatban. A találkozót tizenkét szülő kérésére hívta össze az önkormányzat.
Az eltelt hetekben több alternatíva is megfogalmazódott, a református egyházi működtetés mellett a Hit Gyülekezetével való együttműködés is felmerült, s az érvek, vélemények ütköztetése során gyakran igen éles, személyeskedésbe csapó viták is kialakultak.
Minden bizonnyal ezért szögezte le Kiss Ferenc polgármester a szerdai fórum kezdetén, hogy az alternatívák „kivesézését” mellőzzék, s kérte, hogy ezúttal a szülők nyilvánítsanak véleményt.
Beke Ferenc, a kocsi ÁMK igazgatójának gyors felmérése azonban meglepő eredményt hozott. Miközben az iskola folyosóján nagyjából 30 ember gyűlt össze, az igazgató kérésére, hogy a szülők jelentkezzenek, csupán 7-8 kéz emelkedett a magasba. Ezt a tényt egy anyuka halkan, de azért hallhatóan így konstatálta: szégyen.
A polgármester bevezetőjében arra is kitért, hogy egy ilyen kistelepülésen csak akkor maradhat meg az iskola, ha tudják garantálni a mindenkori törvényben szabályozott létszámot. A kormányzati tervekről pedig úgy hírlik, hogy körzeti iskolák létrehozásában gondolkodnak, falvakban az alsó tagozat működhetne. Kiss Ferenc azt is kiemelte, hogy „az időből már kifutottak”, olyan átszervezési döntés meghozatalára a határidők miatt már biztosan nincs lehetőség, amely ősztől meghatározná az iskola sorsát. A fórumtól azt várta, hogy a szülők véleményük kifejtésével segítenek a közös álláspont kialakításában, ám épp a leginkább érintettek igen csekély számban jelentek meg.
A találkozó végül – többnyire – mellőzte a korábban jellemző, „békétlenkedő” hangulatot, s konstruktív párbeszéddé alakult. Szó esett az összevont osztályokban folyó oktatás hatékonyságáról, arról, miként lehetne vonzóbbá tenni a kömlődi iskolát, s hogy valóban elszakadnak-e a településtől azok a fiatalok, akik felsős tanulmányaikat nem helyben végzik.
Több szülő, így Paksi Balázs is azt javasolta, hogy a kormányzati szándék kialakulásáig ne hozzanak döntést, hátha azt követően el lehet kezdeni az alulról építkezést.
A beszélgetés során Kiss Ferenc ismét leszögezte: bármikor, bármilyen határozat is születik, azoknak a gyerekeknek, akik Kocson szeretnének maradni, az utaztatásukat biztosítania kell az önkormányzatnak, hiszen „nem rángathatják őket ide-oda”.
– A testület egyik része a dadi iskolában gondolkodott, a másik része nem, most úgy látom, hogy a szülők meg egyikkel sem értenek egyet – fogalmazta meg Bogáth István képviselő a véleményét, egy apuka pedig azt kérte, hogy ha kikérik a lakosság véleményét, akkor csak a szülők szavazhassanak, mert ők a gyerekeik érdekeit tartják szem előtt, míg másokat egyéb szempontok, s vallási beállítottság vezérelne.
A fórum végül majdnem két és fél órán keresztül tartott, s a közeljövőben azok a szülők is kifejthetik véleményüket, akik ezúttal távolmaradtak. A polgármester ugyanis elmondta, hogy bár a következő tanévet érintő döntés már nem születhet, a 0 – 14 év közötti gyermeke(ke)t nevelő családokhoz kérdőívet fognak eljuttatni, erre várhatóan egy hónapon belül kerül sor. Hastó Zoltán képviselő pedig így fordult a jelenlévőkhöz: ha kimennek innen, mondják el az embereknek, hogy ők nem hozhatnak a fejük felett döntést…