2011.01.19. 12:53
Új mentőállomás lesz Bábolnán
Nagyarányú fejlesztés előtt áll az Országos Mentőszolgálat. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője arról számolt be, hogy a mentőautók szempontjából mintegy hároméves fejlesztési lemaradást tudnak pótolni.
– Az országban körülbelül 1000 járművünk van, ebből 770 az egyszerre futó szolgálatban levő. Ezek nagy része megérett a cserére. Komárom-Esztergom megyében a kocsik átlagéletkora hét év és átlagosan 250 000 kilométert futottak. Ez utóbbi adat az ország legjobbjai közé sorolja a megyéjüket – mondta.
A mentőszolgálat az elmúlt évben 850 millió forintos pluszforrást kapott. Ebből 40 esetkocsit tudnak venni, amelyek a mentés legmagasabb szintjét képviselik. Az idei költségvetésből további 1,75 milliárd forintot különítettek el, amelyből száz mentőautót tudnak beszerezni. Uniós forrásból várhatóan kétszáz további mentőkocsit vásárolhatnak.
– Az első járművek a tervek szerint júniusban érkeznek. Az elosztásnál azt vesszük figyelembe, hogy aktuálisan hol van leginkább szükség a korszerű, új mentőkocsikra.
Az OMSZ az ország huszonkét településén új mentőállomás építését is tervezi.
– Felmértük, melyek azok a területek, ahol 15 percen belül elérhető közelségben nincs mentőállomás. Komárom-Esztergom megyében Bábolnán tervezzük új mentőállomás létesítését. A meglévő 230 épületből a 60 legrosszabb állapotút is felújítjuk.
A mentőszolgálat harmadik fejlesztési iránya az informatikai jellegű beruházás. 2012 végére a mentésirányítást korszerűsítik 4,1 milliárd forintból. A beruházással egy hatékony és korszerű mentésirányítási rendszer kezdi meg működését. Egy-egy riasztásnál a számítógép segíti a mentésirányítót abban, hogy a lehető legközelebbi, legmegfelelőbben felszerelt járművet választhassa ki. A riasztás azonnal megjelenik a mentőjárműben is az ajánlott útvonallal együtt.
Mudri Anna -->