Közélet

2011.01.20. 17:53

Esztergomi népgyűlés: Tétényi önfeloszlatást javasol

Petíciót adtak körbe az esztergomi Széchenyi téren rendezett népgyűlésen. Miközben Tétényi Éva polgármester a színpad mellett beszél, az esztergomiak szignójukkal üzenhettek a fideszes képviselőknek.

kemma.hu/MTI

A 17 órakor kezdődött népgyűlés előtt mintegy háromszázan, a kezdetekor pedig már mintegy ezren voltak a Széchenyi téren, ahol Tétényi Éva polgármester a múlt héten a helyi Fidesz-frakció által meglepetésszerűen beterjesztett, lényegében ismeretlen költségvetéstervezetről és a város lehetőségeiről is beszél.

A Tétényi Éva által múlt héten előterjesztett válságköltségvetés a pénzügyi gondnok, a városháza pénzügyi osztályának dolgozói és az aljegyző egyetértésével készült, ellenben a Fidesz-frakció által az utolsó pillanatban a testület elé hozott büdzsétervezetet senkivel sem egyeztették,. A tervezetet úgy szavazták meg a képviselők, hogy az önkormányzati törvényben előírt könyvvizsgáló írásos véleménye sem szerepelt az anyagban, derül ki egy mai városházi közleményből.

Nehéz kezdés

Tétényi Éva nem a Széchenyi téri színpadon beszélt, annak ugyanis lehúzva hagyták a ponyváit.

A népgyűlés elején többen komoly ellenfüttyel "köszöntötték" a polgármestert, de őket a többiek "eltakarították" a térről.

Az önkormányzat lehetőségei között említette Tétényi Éva, hogy a testület feloszlatja saját magát, hogy az Alkotmánybíróság teszi ezt meg, illetve hogy a fogakat összeszorítva folytatják.

- A hat órakor kezdődő testületi ülésen újra kellene tárgyalni a költségvetést - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy bár érkeztek módosító indítványok, azok kevésbé fajsúlyosak a költségvetés lényegét tekintve.

Tétényi Éva többszöri nekifutásra tudta csak befejezni beszédét. Amikor zúgni kezdett a "Meggyes, takarodj", figyelmeztette az esztergomiakat: ne csak a volt polgármestert szidják, inkább saját választókerület képviselőjét próbálják rávenni az érdemi együttműködésre. Beszéde végén közölte, mielőbb új választásokra lenne szükség, ezért a hat órakor kezdődő testületi ülésen felajánlja a képviselőknek, hogy oszlassák fel a testületet.

A testületi ülés a már megszokott stílusban és hangnemben zajlott, még a nyitott illetve csukott ablak kapcsán is komoly vita alakult ki, miközben a térről harsogtak a trombiták és folyamatosan kommentálták az emberek az ülésen elhangzottakat.

Az egyik fideszes képviselő arra kérte Tétényi Évát, polgármestert, hogy zárassa be a tanácsterem ablakait, mert az érdemi munkát zavarja a téren összegyűlt mintegy hatszáz ember pfújolása, a Fidesz-ellenes bekiabálások. Mivel a polgármester erre nem volt hajlandó, a közölte a képviselővel, hogy ha férfinak érzi magát, csukj be saját maga, végül a képviselő maga csukta be az ablakokat.

A Fidesz frakcióvezető és a polgármester közötti szópárbajról is beszámolt az MTI.
- Több száz polgármester és Tarlós István ilyen hülyeséget nem csinált, hogy csődbe vitte a várost - jelentette ki a vitában a Fidesz helyi frakcióvezetője, Steindl Balázs, majd elmondta, hogy szerinte több száz olyan város van az országban, ahol van 90 napon túli tartozás, mégsem indítottak adósságrendezési eljárást.

Tétényi Éva polgármester kikérte magának a hozzászólást és úgy fogalmazott: "ezt a hangot Meggyes Tamás volt polgármestertől már megszoktam és elnézem, mert neki már mindegy. De öntől mint fiatalembertől nem fogadom el. Kérem, szedje össze magát"! A képviselők a napirend előtti vita után elfogadták, hogy tárgyalnak a válságköltségvetés elfogadásáról, de egy óra elteltével sem született döntés.

A Fidesz képviselői amellett érveltek, hogy ezt a tervezetet az adósságrendezési biztos elfogadta. Tétényi Éva és az ellenzéki képviselők pedig arra mutattak rá, hogy sok területre nem fordít elegendő összeget a tervezet, ezért a lakosság közérzetét rontják az intézkedések.

Végül Tétényi Éva, aki most már minden lehetséges eszközzel a testület feloszlatását akarja elérni, meglepte a Fidesz-frakciót. Akadályoztatást jelentett be, és berekesztette az ülést. 

A népgyűlés elején többen komoly ellenfüttyel "köszöntötték" a polgármestert, de őket a többiek "eltakarították" a térről. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!