2011.01.29. 13:00
Adrián lett a diákkirály
Konnáth Patrik, Kovács Valentin, Török Bence és Balázs Adrián közül az Eötvös József Gimnáziumban az idén Adriánt választották diákkirálynak társai az egész napos Eötvös-napon, amelyen, a végeredménytől függetlenül mindenki jól érezhette magát.
Királyjelöltek egymás hegyén-hátán
[/caption]A hagyományos ünnepély után máris nehéz döntés elé állították a tanulókat: az Eötvös-pályázatra beérkezett mintegy 30 tanulmány közül a legjobbakat adták elő a diákok, így többek között a XIX. század íróiról, költőriől, nagy tudósairól vagy épp az 1896-ban megrendezett olimpiáról is sok érdekességet megtudhattak az érdeklődő diáktársak, miközben más termekben Lévai Ádám, Szeidemann Ákos, vagy épp egész Európa várta a tanulókat.
Az igazi "ereszdelahajamat" persze most is a sportcsarnokban volt, ahol a négy királyjelölt osztályaival vicces és érdekes feladatokkal kampányolt. Volt itt tanárfelismerés (gyerekkori fotó alapján), közös éneklés, szekrénybe dobás (labdával) joghurtevés és -etetés becsukott szemmel, no meg sok-sok zene és játék.
A tanárok, ahogy az hagyomány, részt vettek a programokon, a kampányfilmekben is több pedagógus szerepelt, és a tanár-diák focimeccsek sem maradhattak el (női és férfi labdazsonglőröket is felvonultatva), majd jött a szavazás és az elmaradhatatlan Eötvös-buli, valamint az eredményhirdetés, amelyn kiderült, hogy a 13. B főmatróza, Adrián kapta a legtöbb voksot, így ő lett a diákkirály.