Közélet

2010.12.19. 14:22

Megfejtették a karácsony titkát

Címkék#Kömlőd

A község közös karácsonyi ünnepségén a helyi gyerekek is műsort adtak.

kemma.hu

Kiss Ferenc polgármester köszöntötte a falu lakóit elsőként Kömlőd szombati falukarácsonyán. Mint azt a község első embere kiemelte: A közös ünneplés mindannyiunk számára az összetartozást jelenti, mivel ebben a rohanó világban bizony kevés időt szánunk egyébként egymásra. A médiumok azt sugallják, hogy az ünnep elsősorban az ajándékozásról szól, pedig nem! Ezeknek a napoknak az egymás iránti figyelemről, a családról, békességről és harmóniáról kell szólnia. S hogy mi a karácsony titka? – tette fel a kérdést a polgármester. 

- A hívők úgy mondják, az isteni szeretet: az Isten emberré lett. Azért jött, hogy megmutassa a szeretet útját, hogy megváltsa életünket, s azt gondolom, a nem hívőknek is a szeretet az első szó, ami eszébe jut a közelgő ünnep kapcsán. Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet és a békesség tegye széppé karácsonyukat, s ez az időszak legyen a testi és lelki megújulásé – mondta Kiss Ferenc.

Az ünnepi gondolatok után az általános iskola alsós diákjai vitték színre a fenyőfa történetét, s mesélték el a kis Jézus születését, amit a Hegyháti Alajos Általános Iskola és Diákotthon lakóotthonos gyerekeinek zenés, énekes műsora követett Kömlőd adventi remdezvényén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!