2010.12.04. 18:09
Ismét a megyénk diadalmaskodott
A Megyék Harca vetélkedőben zsinórban a második alkalommal győzőtt Komárom-Esztergom megye. Az itt élők és válaszolók kilenc pont felett teljesítettek az utolsó előtti fordulóban.
A történelmi forduló jobban sikerült a vártnál, átlagosan 8,6 pontot értek el a játékosok, pedig arra számítottunk, hogy sokakon kifog majd a gimnáziumi tananyag. Hát nem, sőt, az történt, hogy soha ilyen kiváló eredményt nem sikerült még elérni, az eddigi 8,2 pontos irodalmi rekord a múlté.
Nézzük, mi volt eddig: a mélypontot a 6,1 pontos átlaggal a technológiai forduló jelentette. Ezután jöttek a filmes kérdések 6,78 jó válasszal, a politikai fordulóban átlagosan 7,45 pontot, a tudományosban 7,66 pontot, a gazdaságiban 7,94 pontot, az irodalmiban 8,2 pontot szereztek a játékosok. Ehhez jött most hozzá a 8,6 pont.
Nézzük közigazgatási egységekre bontva, hiszen mégiscsak erről szól ez a harc: első Komárom-Esztergom lett, immár zsinórban másodszor, 9,43 pontos átlagával ez volt az egyetlen megye, amelyik benézett a kilenc pontos átlag fölé, ami bizonyítja, hogy még az utolsó fordulókban is lehet meglepetést okozni, és pár héttel a zárás előtt is sokat lehet javítani a végső helyezésen. Második Zala lett 8,76 ponttal, harmadik Jász-Nagykun-Szolnok 8,72 ponttal.