Közélet

2010.12.18. 14:43

Eltűnt Meggyes állítólagos merénylője

A hatóságok kétszer is elengedték Sz. K.-t, mert nem tartottak a szökésétől. Meggyes Tamás szerint géppisztollyal akart végezni vele a merénylő.

kemma.hu/Népszava/HVG

Ismét elmaradt a bíróságon a Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester ellen állítólag géppisztolyos merényletet tervező férfi büntetőpere, miután a vádlott nem jelent meg – írja a Népszava.

A december 15-i már a második ilyen eset volt: Sz. K. az augusztusi első tárgyalásra sem ment el. Az emberölési kísérlettel vádolt személyt kétszer is elengedte a hatóság, mivel nem tartottak a szökésétől - írja a Népszava. Sz. K.-t az első tárgyalás előtt is nehezen találták meg, mégis elengedték. Eltűnt, újra körözni kezdték, majd elfogták, de mivel megígérte, hogy a második tárgyaláson ott lesz, nem tartották előzetesben.

Meggyes tavaly ősszel, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen jelentette be, hogy egy motorról, géppisztollyal akarták megölni őt. Szerinte a támadók „az MSZP zsoldjában állnak”. Többeket vádolt érintettséggel. Utalt korábbi kampányfőnökére, aki rágalmazásért már többször beperelte őt hasonló kijelentései miatt, de a Meggyes elleni eljárások megakadtak, mivel mentelmi jogát nem függesztette fel a Ház. Meggyes bejelentése után egyébként kiderült, hogy a politikus még rendőri védelmet is kért.

Meggyes a merénylettel kapcsolatban célzott egy helyi vállalkozóra is. Mindkettejüket összefüggésbe hozta korábban házának és autójának 2008-as felgyújtásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!