2010.12.03. 11:12
Cseréptetőt kap a vágóhíd
Javában tart az Öreg-tó partján a vízi vágóhíd felújítása.
A több mint 160 négyzetméternyi tetőfelület burkolását néhány napon belül fejezik be, majd a belső tér átalakítása következik.
Azt már Csaba Attila, az Öreg-tavi Vízi Vitorlás Egylet elnöke mondta el, hogy a különleges épületet ugyan ők használják, de az ingatlan a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tulajdona.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A Bánhidai Ipari Tanoda diákjai az vágóhíd tetején (Fotó: P. P.)
[/caption]
A cég vezetői döntöttek úgy, hogy az elmúlt három évtizedben négyszer is leégett nádtető helyére cserepeket tetetnek. Sokáig ezt a műemlékvédelmi hatóság nem engedélyezte számukra, ám a közelmúltban kiderült, hogy ennek nincs semmi akadálya, mert nincs arra semmilyen bizonyíték, hogy eredetileg zsuptető borította volna a vágóhíd tetejét.
Az viszont biztos, hogy az ideiglenesen használt fóliás védelem miatt a falak belül is nagyon átáztak, így azokat is renoválni fogják.