Közélet

2010.12.16. 07:12

Ár- és belvízi védekezés szervezett keretek között

Címkék#Tatabánya

Komárom-Esztergom megye mind az ár- és belvíz, mind a helyi vízkárok kezelésében – a szakemberek véleménye szerint – kifejezetten szerencsés helyzetben van. Többek közt ez is kiderült a polgármesterek, katasztrófavédők és vízügyesek közös ülésén.

Petrik József

Popovics Györgynek, a megyei közgyűlés és egyben a megyei védelmi bizottság elnökének „hívó szavára” a megyeházán összegyűltek a települési polgármesterek, a vízügyi szakahatóság képviselői, valamint a katasztrófavédelem vezetői.


Az elnöki asztalnál foglalt helyet Czomba Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, Molnár András, az Éduközvizig tatai szakaszmérnökségen irányítója, a Komárom-almásfüzitői ár- és belvízvédelmi térség védelemi vezetője, valamint Galambos Imre, bizottsági titkár.

Galambos Imre, a védelmi bizottság titkára kiemelte, a tavaszi két „ciklonnal” terhelt időjárás ma is érezteti hatását szűkebb hazánk több pontján. Megyénk még is szerencsésebb helyzetben van, mint az ország több, ár- és belvizeknek jobban kitett területe. Ennek megfelelően jóval nyugodtabb körülmények között készülhetnek fel egy estleges beavatkozásra, a katasztrófa elhárítására. Jut idő lajstromozni a rendelkezésre álló eszközöket, a lehetséges és szükséges kapacitást.

Helyi szinten a polgármesterek a kárelhárítás elsőszámú felelősei, ám ezek a feladatok többnyire csak összefogással oldhatók meg, bármennyire is kreatívak a települések vezetői. A szakmai, hivatásos szervezet által kidolgozott védekezési rendszere alapja az együttműködés és az érintettek pontos, hiteles tájékoztatása. Megyénkben 26 szervezet kapcsolódik közvetve, vagy közvetlenül a védelmi bizottság munkájának ellátásához. A megyei védelmi bizottság egyébként további nyolc helyi bizottság munkáját fogja össze, irányítja.

A katasztrófák elhárításánál, illetve felszámolásánál a honvédségi erők bevonásának jogszabályi rendje van. Szűkebb hazánk Tata, illetve az ott állomásozó katonai kontingens „okán” szerencsés helyzetben van, de a honvédségi erők bevetését csak Popovics György kezdeményezheti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!