Üzenet a palackból: halottnak hitték, de káromkodva felkelt

A tér és idő összefüggéseit sajátos szemszögből érzékelik azok, akik a többnyire biztonságos földfelszíntől messzire emelkednek nap mint nap, hogy elvégezzék speciális szaktudást igénylő munkájukat. Hónapokon át láthattunk egy ilyen csapatot a vizek városának Kossuth téri templománál, melynek tornyait nem felújították, hanem gyakorlatilag újjáépítették.

A mesterrel és munkatársaival többször is felmentem a számomra szédítő magasságba, ahol ők olyan otthonosan mozogtak, mint én a saját lakásomban. A földfelszíntől csaknem hatvan méteres távolságban olykor mosolyt fakasztó, vagy egyenesen nevetésre ingerlő történeteket is hallottam tőlük. Mielőtt néhányat közreadnék, sietve leszögezem, hogy döntő többségük nem Tatához, hanem más településeken végzett munkájukhoz kötődik.

Tény, hogy aki a templomok tornyainak magasából szétnéz, az símán belát a közeli házak udvaraiba, kertjeibe. Sőt! Tatán még annál is messzebb, hiszen a Szent Kereszt Templom két tornyának még a legalsó része is magasabban van, mint a Kálvária-dombon álló hajdani sörétgyártó torony legfelső szintje, amit napjainkban Fellner Jakabról elnevezve már kilátóként használunk.

Vörösrézből készült a madárfészek

Isten eme házának legtetejéről egyebek mellett azt is észrevették a szakemberek, amikor egy család nekiállt autót mosni az udvarban. Önmagában ebben nincs semmi rendkívüli. A magasból viszont kiszúrták, hogy a vizet a vízóra megkerülésével spriccelték a járműre. Mint mondták, sosem felejtik el azt a pillanatot, amikor a villám belecsapott az Öreg-tóba, és sokáig fognak emlékezni azokra a percekre, amikor épp csak leértek a toronyból, s máris kitört a vihar.

Kedves élményként marad meg viszont, amikor látták, hogy a tornyok borításához használt vörösrézlemezek levágott apró darabkáit a vadgalambok beépítették a fészkükbe nem sokkal a kereszt alatt. Megtudtam azt is, hogy a nagy munka befejezése előtt egyikük leejtette a csavarhúzóját, amikor kötélen lógott, s a szerszám egy mélyedésben landolt a magasban. Mielőtt lebontották az állványzatot, azért is leereszkedtek, mert – mint mondták – alapszabály az is, hogy nem hagynak maguk után semmit, csak a jól elvégzett munkát.

Monokinis asszony teregetett az udvaron

A toronyépítők, egy pikáns történetet is elmeséltek. Eszerint az egyik tatai családi ház udvarán észrevették, hogy félmeztelenül tereget a háziasszony, majd monokiben lefekszik a nyugágyra. Természetesen nem követték folyamatosan minden mozdulatát, mert a saját munkájukra kellett koncentrálniuk.

Ócsai Sándor templomtoronyépítő-mester elmesélte azt is, hogy Észak-Magyarország egyik településén néhány évvel ezelőtt hasonló munkát végeztek, mint a közelmúltban Tatán. Isten ottani házának magasában találtak egy „időkapszulát”, amiben üzeneteket helyeztek el szakember-elődeik az utókor számára. Abban ráleltek egy írásra, melyben rögzítették, hogy a torony csaknem háromszáz évvel korábbi felújítása közben az egyik segéd leesett, s mindenki azt hitte, hogy meghalt. Sietve elfutottak a paphoz, hogy jöjjön gyorsan. Az atya rohant is. Mire odaért, a segéd már észheztért, s káromkodott, ahogy a régi kocsisok szoktak. A korabeli „tudósító” lejegyezte, hogy ekkor a katolikus plébános füleit befogva elmenekült a helyszínről, mert nem akarta hallani az illetlen szavakat.