Reményik Sándorra emlékeztek Oroszlányban

„Egy lángot adok, ápold, add tovább…” Az Öröktűz című versében található fenti idézettel kezdte szavalatokkal színesített, vetített képes előadását Nagy Roland, a helyi Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola tanulója, a civil szervezet elnökségi tagja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945. után – jórészt politikai megfontolásból – évtizedekre száműzték a hazai irodalomból.

A költő 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott. Elemi, középiskolai, majd felsőfokú tanulmányait is szülőhelyén, Erdély fővárosában végezte. Első költeményét az Új Idők című újság közölte 1916-ban, 1918-tól állandó munkatársa az Erdélyi Szemlének, majd 1921-ben szerkesztésében indul meg a Pásztortűz.

Reményik Sándor életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. A trianoni békediktátum kihirdetése után elhallgatott, a magányosság szigetére vonult. Később Végvári álnéven jelentette meg köteteit (Fagyöngyök, Mindhalálig, Végvári versek 1918-21). Szenvedésekben bőven volt része, hónapokat töltött szanatóriumokban és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen. Ennek ellenére mindig az életet hirdette, s emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat.

Ha nem lesz többé iskolánk című verse több mint illusztráció, egy nép élni akarás vágyának szimbóluma. Versei a transzszilvanizmust tükrözik, melyekben érződik a költő humanista felfogása. Költészetét 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el.

Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, olasz, román, svéd és szlovák nyelvre is lefordították. Ötvenegy éves korában, 1941. október 24-én Kolozsvárott halt meg. Városa, mint a magyar nemzet halottját temette a házsongárdi temetőbe. Sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább…”