Közélet

2010.06.27. 20:55

Újra elindul Kisbér felé a vonat

Fél év után újra utazhatunk a Komárom-Székesfehérvár vasútvonalon - jelentette be dr. Völner Pál államtitkár Komáromban. Az első szerelvény július 4-én indul majd.

Sárai E.

Július 4-én újra indul a Komárom-Székesfehérvár vasútvonal - jelentette be Dr. Völner Pál, a Nemzeti és Fejlesztési Minisztérium államtitkára szombaton Komáromban. A megyei közgyűlés volt elnöke Dr. Molnár Attila és Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőkkel és Dr. Udvardi Erzsébettel, Kisbér polgármesterével tartott közös sajtótájékoztatót a komáromi vasútállomáson.

Mint ismeretes az előző kormány tavaly december 13-án több szárnyvonalat is megszüntetett, köztük a Komárom-Esztergom és a Komárom-Székesfehérvár vonalat is. Az említett útvonalon a személyszállítás megszüntetése érzékenyen érintette az embereket, hiszen csak több órás kerülővel tudtak eljutni a munkahelyükre vagy az iskolába.

Dr. Völner Pál elmondta, hogy ez csak egy sorozat kezdete, szeretné, ha minél több helyen visszaállna a vasúti személyszállítás. Az államtitkár szerint a vidék népességét ugyanis a vasút képes megtartani.
"Egyelőre a régi kocsik állnak újra forgalomba, de a következő években szükség lesz a fejlesztésekre, hogy az emberek kulturált körülmények között, valóban európai színvonalon utazhassanak" – tette hozzá az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!