2010.06.28. 16:22
Újra a parlamentben a Vértesi Erőmű ügye
Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő nem fogadta el Fónagy János interpellációjára adott válaszát, mert az államtitkár nem jelentette ki, hogy a kormány megállítja a Vértesi Erőmű végelszámolását.
– Holott a cég nincs csődhelyzetben és nincs lejárt határidejű tartozása. Ráadásul még mindig érvényes az a kormányrendelet, amely a működtetést, és a finanszírozás biztosítását vállalja – mondta el Lukács Zoltán.
A képviselő hozzászólásában kitért az úgynevezett szénfillér alapú támogatásra is. Mint elmondta: „A bezárás melletti sokszor hangoztatott másik érv az úgynevezett „szénfillér” ez év december 31-i hatállyal történő megszűnése. Az ezt lehetővé tevő szerződés felülvizsgálata most van folyamatban. Az Európai Bizottság ezt a folyamatot nem zárta le. A biztosok kollégiuma július elején tárgyalja a kérdést és hivatalos tagállami értesítés csak ezután lehet. Ma tehát nem eldöntött tény ez sem.
Véleményem szerint a Kormány feladata ebben az esetben az lenne, hogy az összes érintett tagállammal összefogva – melyek között olyan erős országok vannak, mint Németország, vagy Spanyolország - a Tanácson keresztül nyomást gyakoroljon a Bizottságra és érje el, hogy a támogatás nyújtására, főképpen munkaerő piaci okokból a jövőben is sor kerülhessen.”
– Sokszor és sokan elmondták, hogy a társaság gazdaságtalanul működik és az államnak sokba kerül. Olyan vizsgálat azonban nincs, hogy milyen viszonyban van a cég mostani működtetésének költsége a felszámolás, bányabezárás, rekultiváció és az azután megjelenő szociális kiadások során keletkező állami kiadásokkal. Egyébként ez a gazdaságtalan működés sem teljesen bizonyított, hiszen a megtermelt áramot jóval alacsonyabb áron vásárolják a társaságtól, mint más erőművektől. Ez így egy művileg fenntartott gazdaságtalanság - folytatta Lukács Zoltán.
A Vértesi Erőmű júniusi rendkívüli közgyűléséről így számolt be a többségi tulajdonos Magyar Villamos Művek
A Vértesi Erőmű Zrt. folytatja a végelszámolásra történő felkészülést – a végelszámolására vonatkozó konkrét döntés a tulajdonosi és kormányzati egyeztetéseket, és a részletes elemzéseket követően hozható meg.A mai napon a Vértesi Erőmű Zrt. rendkívüli közgyűlést tartott, melynek során a tulajdonosok képviselői tudomásul vették a Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatósága által készített beszámolót a 2010. május 18. napján megtartott előző rendkívüli közgyűlésen hozott határozat végrehajtásáról.
Az MVM mint főtulajdonos kezdeményezésére a közgyűlés felkérte a Vértesi Erőmű ZRt. Igazgatóságát, illetve ügyvezetését, hogy folytassa a végelszámolásra történő felkészüléshez szükséges feladatok részleteinek és alternatíváinak kidolgozását.
A Vértesi Erőmű Zrt. ennek keretében tárgyalásokat kezd az érintett önkormányzatokkal a Vértesi Erőmű Zrt.-t kiváltó, a távhőellátás biztosítására szolgáló erőmű ill. alternatív fűtési rendszer létesítésére, finanszírozására vonatkozóan. A közgyűlés fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egyeztetések során kiemelt figyelmet kell fordítani a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvényben foglalt rendelkezésekre, melyek az önkormányzatok helyi távhőellátás terén viselt kötelezettségéről rendelkeznek.
A végelszámolásra történő felkészülésről hozott korábbi döntésben foglaltakkal összhangban a közgyűlés felkérte a Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatóságát, hogy az érdekképviseletekkel együttműködve készítsen részletes tervet egy jövőben létrehozandó térségi foglalkoztatási alap megvalósításáról és részletesen dolgozza ki a humán erőforrás kezelés pénzügyi kereteit és forráslehetőségeit. Az Igazgatóság további feladata, hogy mérje fel a társaság átmeneti működtetésével összefüggő teljes körű finanszírozási igényt.
A Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatósága által, a Társaság végelszámolására történő felkészülés keretében elkészített beszámoló alapján a főtulajdonos MVM Zrt. kezdeményezésére a közgyűlés úgy döntött, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. végelszámolására történő felkészülést – az egyes feladatok részleteinek és alternatíváinak kidolgozásával – folytatni kell. A végelszámolásra vonatkozó tényleges döntéshez a fent ismertetett részletes elemzéseket és egyeztetéseket le kell folytatni. Ennek érdekében az MVM Zrt. megkezdte a szükséges tulajdonosi és kormányzati egyeztetéseket.
– A Vért és a szénbánya szociális szolgáltató, amit be kell zárni – kezdte válaszát Fónagy János, a nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkára, majd folytatta – Ezt nem mi, hanem önök sugallták. De ki tehet arról, hogy a 2008-ban még négymilliárd adózás utáni nyereséget felmutató cég egy évvel később 12 milliárdos támogatásra szorult? Ki kötött előnytelen áramvételi szerződést? A nyomozóiroda már keresi a felelősöket. Egy biztos, nyár vége előtt elkészítjük a lehetséges forgatókönyveket a megfelelő egyeztetések után. Érzékeny, humánus megoldást keresünk.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy az EU a szénbányászat támogatását várhatóan 2023-ig, a rekultiváció támogatását 2030-ig meghosszabbítja majd.
Lukács Zoltán az államtitkári választ nem fogadta el. Lukács Zoltán viszontválaszában elmondta, hogy a VÉRT alkalmazottai valóban 1500-an vannak, de a bedolgozó cégekkel együtt 3000 családot érint a kérdés. Az áramvásárlási szerződésekkel kapcsolatban a képviselő azt mondta, hogy eddig összesen 1,9 milliárd forintot találtak jogszerűnek, a többi igényről még választott bíróság előtt vitáznak a felek. Ezt az 1,9 milliárdot viszont az előző kormány a költségvetésből kifizette a VÉRT-nek, így az nem jelentkezik a társaság anyagi helyzetében.
A képviselő azt is elmondta, hogy úgy érezte, mintha őt interpellálnák, hiszen az államtitkár több kérdést tett fel, mint amennyi választ mondott. Lukács Zoltán végül nem fogadta el a választ, mivel szerinte akkor lett volna megnyugtató, ha az államtitkár azt mondja: fenntartják az említett kormányhatározatot, és utasítják az MVM-et, hogy állítsák le a végelszámolás folyamatát.
A honatya arra kérte a Komárom-Esztergom megyei képviselőket, hogy legalább ők ne fogadják el a választ, ne üzenjék ezzel a VÉRT dolgozóinak, hogy nem foglalkoztatja őket a sorsuk. A parlament elfogadta az államtitkár válaszát.
Lukács Zoltán a szavazás után azt mondta: Ez a válasz így azt jelenti, hogy a VÉRT további működtetésére senki nem tett konkrét ígéretet. Pedig a kampány során egymásra licitálva ígérték ezt a Fideszes jelöltek. Úgy tűnik, a VÉRT dolgozói csupán a választásokig voltak fontosak a kormánypártok számára. A képviselő azt ígérte, folytatja a munkát és mindent megtesz, hogy a VÉRT továbbműködjön. „Bízom a kormánypártok véleményének változásában, hiszen nemrégen egymillió új munkahelyet ígértek. Csak nem kezdik ezt háromezer állás megszüntetésével.” – zárta szavait a képviselő.
A mai napon a Vértesi Erőmű Zrt. rendkívüli közgyűlést tartott, melynek során a tulajdonosok képviselői tudomásul vették a Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatósága által készített beszámolót a 2010. május 18. napján megtartott előző rendkívüli közgyűlésen hozott határozat végrehajtásáról.
Az MVM mint főtulajdonos kezdeményezésére a közgyűlés felkérte a Vértesi Erőmű ZRt. Igazgatóságát, illetve ügyvezetését, hogy folytassa a végelszámolásra történő felkészüléshez szükséges feladatok részleteinek és alternatíváinak kidolgozását.
A Vértesi Erőmű Zrt. ennek keretében tárgyalásokat kezd az érintett önkormányzatokkal a Vértesi Erőmű Zrt.-t kiváltó, a távhőellátás biztosítására szolgáló erőmű ill. alternatív fűtési rendszer létesítésére, finanszírozására vonatkozóan. A közgyűlés fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egyeztetések során kiemelt figyelmet kell fordítani a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvényben foglalt rendelkezésekre, melyek az önkormányzatok helyi távhőellátás terén viselt kötelezettségéről rendelkeznek.
A végelszámolásra történő felkészülésről hozott korábbi döntésben foglaltakkal összhangban a közgyűlés felkérte a Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatóságát, hogy az érdekképviseletekkel együttműködve készítsen részletes tervet egy jövőben létrehozandó térségi foglalkoztatási alap megvalósításáról és részletesen dolgozza ki a humán erőforrás kezelés pénzügyi kereteit és forráslehetőségeit. Az Igazgatóság további feladata, hogy mérje fel a társaság átmeneti működtetésével összefüggő teljes körű finanszírozási igényt.
A Vértesi Erőmű Zrt. Igazgatósága által, a Társaság végelszámolására történő felkészülés keretében elkészített beszámoló alapján a főtulajdonos MVM Zrt. kezdeményezésére a közgyűlés úgy döntött, hogy a Vértesi Erőmű Zrt. végelszámolására történő felkészülést – az egyes feladatok részleteinek és alternatíváinak kidolgozásával – folytatni kell. A végelszámolásra vonatkozó tényleges döntéshez a fent ismertetett részletes elemzéseket és egyeztetéseket le kell folytatni. Ennek érdekében az MVM Zrt. megkezdte a szükséges tulajdonosi és kormányzati egyeztetéseket. -->