2010.06.17. 18:10
Közpénz is kellhet az üzletház adósságának rendezéséhez
Továbbra sincs áram a tatabányai Konzum üzletházban. Csak azokban a boltokban ég a villany, akiknek már korábban sikerült felszereltetni a saját villanyórát, vagy aggregátorral áramot generálnak. Az E.On-nak több millió forinttal tartoznak. A közös képviselet állítja, az áramszolgáltató késlekedik a megrendelt órák felszerelésével, holott az megoldást jelentene.
– Áprilisban az E.On képviselője személyesen kereste meg a közös képviselőt, hogy a felhalmozott hátralékok miatt leállítják a szolgáltatást. Akkor értesítették a tulajdonosokat is a kialakult helyzetről. A gond az, hogy a pontos dátumot mi sem tudtuk – mondta el Tolvaj Bertalan, akitől azt is megtudtuk, hogy az áram lekapcsolása után csütörtök reggel is volt olyan tulajdonos, aki több százezer forintot befizetett.
Néhány üzletben most is ég a villany. Ők vagy korábban leváltak, vagy aggregátort használnak.
Zsidek Ferenc üzlettulajdonosként és önkormányzati képviselőként is érintett a kérdésben, hiszen a város is több, mint húsz százalékos tulajdonjoggal rendelkezik az épületben.
– Az áram kikapcsolása csak egy a problémák közül. Ugyanis az E.On felé körülbelül 15 millió forinttal tartozik a társasház, de több millió forintos a hátraléka például a Komtávhő felé is. A tulajdonosok létrehoztak egy fejlesztési alapot, amelybe a tulajdoni rész alapján fizettek be mintegy hétmillió forintot. Tavaly év végén az épület őrzését is lemondtuk, amellyel havonta újabb egymillió forintot takarítottunk meg, amelyet ugyancsak a problémok orvoslására akartunk fordítani. Utánanéztem, jelenleg egyetlen forint sincs az alapban. A közös képviselet pedig azt mondta, hogy éppen az áramszámla kifizetésére fordították. Ami biztos, jelenleg sem áram, sem pénz nincs. A gond az, hogy mivel a város is tulajdonos, ha az áramszolgáltató peres úton hajtja be a követelését, akkor közpénzből kell felelősséget vállalni – mondta el Zsidek Ferenc.
Hozzátette, a Ter-Ép Kft. felé nincs tartozása a társasháznak, a havi négyszázezer forintos képviseleti díjat minden alkalommal leemelték. Elmondta azt is, a jelenlegi tulajdonosok legnagyobb része fizet, korábbi hátralékosok miatt kapcsolták le az áramot.
Természetesen ezekről a kérdésekről közvetlenül a Ter-Ép Kft-vel is szerettünk volna beszélni. Többszöri telefonhívásunk után visszahívást kértek, később viszont fel sem vették a telefont. Az E.On az egyéni órák beszereléséről pénteken tudja tájékozatni a Kemma.hu-t.
Az önállósodásról már döntöttek
A társasház tavaly szeptemberben hozott egy olyan határozatot, hogy azok a tulajdonosok, akiknek nincs tartozása önálló órát igényeljenek. Az igényt tavaly júniusban be is nyújtották az áramszolgáltatóhoz.– Egy úgynevezett toksort kellett kiépíteni, amelyről az órákat be lehet kötni. Ennek a műszaki átadása rövidesen meglesz. Gyakorlatilag most már az E.On-tól függ, hogy mikor tudja az új órákat üzembe állítani. A gond azonban az, előfordulhat, hogy a kisebb áramigényű hátralékosok akár a társasházat megkerülve is áramhoz jussanak. Ugyanis 32 amper mindenkinek jár úgynevezett fejlesztési ár nélkül. Ha valakinek ez elég, akkor ezt bármikor igényelheti – mondta Tolvaj Bertalan.
– Egy úgynevezett toksort kellett kiépíteni, amelyről az órákat be lehet kötni. Ennek a műszaki átadása rövidesen meglesz. Gyakorlatilag most már az E.On-tól függ, hogy mikor tudja az új órákat üzembe állítani. A gond azonban az, előfordulhat, hogy a kisebb áramigényű hátralékosok akár a társasházat megkerülve is áramhoz jussanak. Ugyanis 32 amper mindenkinek jár úgynevezett fejlesztési ár nélkül. Ha valakinek ez elég, akkor ezt bármikor igényelheti – mondta Tolvaj Bertalan. -->