Közélet

2010.06.09. 13:37

Kiakadt a mérleg az óriás szájú hal alatt - Fotó!

Kapitális méretű harcsa akadt Beiermeiszter László horgára a környebányai tóban. A fenevad többször is ki akart törni, a horgász azonban megfékezte az állatot. A harcsa alatt kiakadt a huszonkét kilós mérleg.

Petrik József

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Beiermeiszter László (jobbra) a kapitális méretű harcsával és a hal kiemeléésben segédkező horgáasztárssal.
[/caption]

Tatabányától mindössze néhány kilométerre levő környebányai tó igazi horgászparadicsom. Beiermeiszter László számára a reggel kezdett „műszak” a délutáni órákra vált teljessé, ekkor ugyanis egy nagy pofájú, nagy bajuszú igencsak szemezgetni kezdett az ívó szélhajtó küszökkel.

Horgászunk elhatározta, hogy ismét csalit cserél. A szomszédtól kapott vörösszárnyú keszeg mellé – önbizalmát erősítendő – a vágóhorgot is kikészítette. Türelmetlen várakozással telt el ismét egy óra, amikor is a feltornyosuló víz előtt az úszó eltűnt, majd a pecás fülnek oly'' kedves orsóhang is felkerregett. A ragadozó a tó közepe felé indult újonnan szerzett zsákmányával, közben az ég is leszakadt. A küzdelem során a 40-es zsinórnak köszönhetően többször sikerült a fenevad kitöréseit megfékezni.

Így teltek az óráknak tűnő percek, aztán úgy félórányi fárasztás után sikerült a vágóhoroggal a partra emelni a harcsát. László 22 kg-os mérlege  kiakadt. Az újabb, hivatalos méréssel megállapították, hogy pontosan 30,750 kg-os a jószág.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!