Közélet

2010.06.26. 14:09

Hatszázkilencven bányász kerülhet létbizonytalanságba

Oroszlányban tartották a Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetségének szakmai napját. A konferencián a Márkushegyi Bányaüzem sorsa is szóba került. A bányászati igazgató szerint még öt éven át nincs kockázata a bányászatnak.

Kemma.hu

Oroszlány adott otthont pénteken a Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetsége (MABOSZ) szakmai napjának, melyen - természetesen - a Vértesi Erőmű sorsa foglalkoztatta legjobban a jelenlévő szakembereket, a települések polgármestereit, képviselőit.

Lévai Ferenc MABOSZ elnök megnyitóját követően Rajnai Gábor polgármester mutatta be röviden a város múltját, fejlődését, majd a meghívott előadók prezentációját vitatták meg a szervezet tagjai.

Dr. Havelda Tamás, a Vértes Erőmű Zrt. bányászati igazgatója a márkushegyi bánya helyzetét elemezve kiemelte: A bányászat megítélésében valahol felborultak az értékrendek, és ennek kapcsán fel szokta tenni a kérdést:

- Ugye azért nem kell szégyenkeznünk, hogy 15 méteres napi vágathajtási sebességre vagyunk képesek, hogy 5 ezer tonnát termelünk naponta? Ez még nemzetközi szinten is megállja a helyét. Ugye ezekért nem kell szégyenkeznünk, mert mintha ez az egész nem számítana. Az elkövetkező öt évben nincsen kockázata Márkushegy fenntartásának, ugyanis teljesen feltárt szénvagyon van ott a föld mélyén, amit igen alacsony önköltségen képes felszínre hozni a kollektíva. Csak hát végre határozniuk kéne a döntéshozóknak - mondta a bányászati igazgató, aki kérdésre válaszolva arról is szólt:

Egy mostani bezárás esetén az ott dolgozó 750 bányászból hatvanan, hetvenen tudnának bányásznyugdíjba menni, a többiek utcára kerülnének. Ez nemcsak Oroszlánynak okozna munkaügyi és adóbevételi problémákat, de például Pusztavámot teljesen ellehetetlenítené, hiszen az ottani munkaképes lakosság harmada a bányánál dolgozik.

Katona Gábor, a Magyarországi Bányászati és Földtani Hivatal elnökhelyettese friss hírrel érkezett a konferenciára: Almunia, az EU versenypolitika biztosa pénteken bejelentette, azokban az országokban, ahol eddig is létezett, és igénylik, továbbra is lehetővé teszik a szénfillér rendszer működését, tehát az Unió nem gördít akadályt a szénbányászat támogatása elé.

Ez utóbbi témával kapcsolatban több hozzászóló is kritizálta a sajtó hozzáállását és hangnemét a bányászati ágazattal szemben. Mint elhangzott, a zöldbékák vonulását is nagyobb empátiával kezelik a médiumok, mint ennek az ősi szakmának a létét, gondjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!