2010.04.09. 20:17
Három órán át verseltek Vértessomlón
Délután négy órakor kezdtek verselni kicsik és nagyok csütörtökön a vértessomlói művelődési házban, s este hétig meg sem álltak. Berky Béláné a Költészet Napi rendezvénnyel 105 vers elmondását tűzte ki célul, hiszen ennyi idős lenne József Attila, aki oly sok gyöngyszemet, s ma is örökérvényű alkotást hagyott ránk örökül.
A legkedveltebb költőnek József Attila mellett Petőfi Sándor, s Zelk Zoltán bizonyult, a legfiatalabb előadó pedig a még csak négy éves Cseh Jánoska lett. A kicsik egyébként igen kitettek magukért, Almási Roland és Pfiszterer Klaudia meg sem állt addig, míg 12 vers címe nem került a neve mellé.
De a még óvodás Krüpl Fanni és Almási Lili is igen lelkesen vetette bele magát a programba, ők választották ugyanis a leghosszabb műveket: Zelk Zoltán „A három nyúl”, s Petőfi Sándor „Arany Lacinak” című verseit