Közélet

2010.04.22. 11:16

Elkészült az Üdülőfalu bekötőútja

Több önerős fejlesztés lezárultát is elkönyvelhették a közelmúltban Vértessomlón, ahol befejeződött a Sport téri telkek közművesítése, elkészült az új kézilabda pálya, a napokban pedig két útfelújítás zárult le.

kemma.hu

Az Ó-hegy dűlő második utcájáig vezető köves utat 120 méteren, 1,5 millió forintból aszfaltozták le, így az érintettek már zökkenőmentesen juthatnak el otthonaikba, vagy hétvégi házaikba. Az utca aszfaltozása azonban már fejtörést okoz a község irányítóinak, mert mint Hartdégen József polgármester elmondta, ún. zártkerti ingatlanokat alakítottak ki régen a külterületen, s a beépítettség miatt nincs meg a szükséges útszélesség a kerítések között.

Ennek megoldása tehát várat magára, egy másik, régóta dédelgetett terv viszont szintén valóra vált. Elkészült ugyanis az Üdülőfalu mintegy 900 méteres, - a polgármester megfogalmazása szerint – már-már autópálya minőségben aszfaltozott bekötőútja.

A burkolat több mint hatezer négyzetméteren újult meg, s mellette a vízelvezető rendszer rekonstrukcióját is megvalósították. Ehhez a beruházáshoz pályázati támogatást is sikerült szerezniük. A fejlesztés 30 millióból valósult meg, a felét régiós forrásból, az ún. 1+1 forint keretéből nyerték el, s a fennmaradó 15 milliós önrész biztosításához is segítséget nyújtott két gazdasági vállalkozás.

A vértessomlói Üdülőfalu projekt kezdete tíz évvel ezelőttre datálható. Mára 41 telek talált gazdára, 33 ház készült el, melyekből hétben állandó vértessomlói lakosok élnek, a többi üdülőként funkcionál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!