2010.04.25. 13:40
Csodajárgányok és dögös csajok a város utcáin - Fotókkal
Több száz motoros és rengeteg kíváncsi ember – így lehetne pár szóval jellemezni a XVIII. Nemzetközi Motoros Találkozó felvonulását, amelyet szombaton délután tartottak Komáromban.
Csinos hölgyek is végig robogtak Komárom utcáin (Fotó: K. L.)
[/caption]
Kétségkívül minden évben a motoros találkozó a Komáromi Napok egyik leglátványosabb rendezvénye. Több száz járgány, kicsi és nagy, régi és új vonul végig a város utcáin dudálva, kereket csikorgatva és sokszor életveszélyes mutatványokat produkálva.
Látványnak sem utolsó, amikor szebbnél szebb kétkerekűek cikáznak az úton, hát még ha az ember mindezt egy motorról nézheti végig. Idén én is így tettem és a komáromi motorosok jóvoltából részese lehettem ennek az élménynek.
Fél órával az indulás előtt már javában zajlott a készülődés a Fenyves tábor bejárata előtt. Sorra érkeztek a motorosok, nem csak Magyarországról, de a határon túlról, Szlovákiából, Ausztriából és Erdélyből is. Mindenkinek egy célja volt, hogy megmutassa önmagát és imádott járgányát. Bár valljuk be, itt és most nem a gyorsaság vagy a szépség volt a lényeg, hanem a részvétel hiszen a gyülekezőnél mindent láthatott az ember: veterán motort, a legújabb típust, robogót, choppert.
Ami a felvonulók életkorát illeti, itt is igen széles volt a skála. Voltak olyan gyerkőcök, akik saját motorral érkeztek, a kevésbé bátrak csak apa elé vagy mögé ülve élvezték a felvonulást. Nem hiányoztak az idősebb korosztály képviselői sem, ők azonban nem annyira a sportmotrokat, sokkal inkább a kényelmesebb túramotrokat részesítették előnyben. Ráadásul szép számban képviseltették magukat a gyengébbik nem képviselői is. Ötven kilós lányok, tűsarkúban, hatalmas járművekkel – nem semmi, az biztos. Pillanatok alatt annyian gyűltek össze a tábor körül, hogy szinte nem lehetett látni a sor végét. Mindenki az indulásra várt.
Három órakor aztán felbőgtek a motorok és a menet elindult. Folyamatosan újabb és újabb vasparipák csatlakoztak a menethez, a felvonulók száma szemre saccolva megközelítette az ezret. Az úton végig kíváncsiskodó emberek álltak. A koppánymonostoriak kényelmes székekben kiültek házuk elé, úgy nézték végig a felvonulást. Szinte mindenki kezében ott volt egy fényképezőgép vagy kamera. Nem egy esetben szó szerint a kerítésről lógtak le a gyerekek, hogy mindent jól láthassanak.
A felvonulás Komáromban a Mártírok útján folytatódott. Itt is integető tömeg fogadta a motorosokat, akik viszonzásképpen füstölték a kerekeket és hangosan dudáltak.
A régi útvonalat követve a Táncsics Mihály utcán át folytatódott a felvonulás, majd visszatérve a körforgalomhoz a tábor felé vették az irányt a motorosok.
Ezzel természetesen nem ért véget a program, hiszen a találkozó csak vasárnap fejeződik be. Színes és érdekes műsorok várják még a Fenyves táborba kilátogatókat. Ügyességi versenyek, koncertek és persze az elengedhetetlen vizes- póló verseny is részét képezi a programnak.
A találkozó szervezését hosszú évek után ismét a komáromi motoros csapat vállalta magára. A háromnapos rendezvény bevételét pedig jótékony célra ajánlották fel. A belépőjegyekből összegyűlt pénzből a komáromi Selye János Kórház számára vásárolnak eszközöket.