A Bolero fürgébben táncol a nagy folyó hullámain

  Valamennyi pezsgés a folyó partján tapasztalható. Ide sorakoznak be, a Prímás-szigeti kikötőkbe a luxushajók, s szállnak ki belőlük a jobbadán nyugdíjas utasok. Ülnek át a kisvonatokra, hajtanak fel a Várhegyre. Ott ekkor feléled a két-három idegenvezető, kísérgetik őket körben a nagytemplomban, a Kincstárban, a Várpalotában, majd újra felcihelődik a nyugati társaság, és a belvároson át a szigetre hajtat, majd távozik.

Bindics István nyugdíjas hajós, a valahai révkapitány a Prímás-szigeti állomás egyik fontos embere (ketten vannak). Éppen két hajót vezényel ki a ponton mellől: előbb a kívülre kötött, hófehér A''Rosa Bella, hatalmas virágjával az orrán indul el, majd húz egy nagy ívet, utána fordul a kisebb, de talán éppen ezért fürgébb, tengerkék Bolero.

– Úgy tapasztalom, beindult a szállodahajók szezonja, ugyanannyi jön, mint tavaly; van, hogy egy nap négy-öt, akkor egymás mellé kötnek ki, van, akinek Párkányba is van kikötési engedélye, mi most négy helyen tudunk fogadni, ha kell akár tíz hajót is. De hazai turista alig akad.
Pedig a város tavaly még egy félig-meddig saját hajót is beállított a forgalomba; a Moszkva típusú Ister-Granum éppen motorfőjavításon esik át, egy-két hét múlva itt lesz.

Május elsejétől főszezonjába lép a hajózás. Szűkös lehetőségekkel. Igaz, hogy a Táncsics nevű, bő háromszázas hajó naponta jár a főváros és Esztergom között, sőt még önkiszolgáló éttermet is hordoz a hátán, kérdés, ki tudják-e használni. Megállni csak Vácott, Visegrádon, Nagymaroson és itt fog, a szentendrei ágat már kihagyják, s nem fogad utasokat Dömös, Pilismarót, Zebegény – hogy csak a „mieinket” említsük.
Közben megérkeznek a kisvonatok; a parancsnokhelyettes tapasztalatai igazolják az egyszeri látványt: elkél itt a segítség, legyen az kisvonat vagy busz. Mert ez már bőven a hetven körüli korosztály – úgy látszik, ők azok, akik ezekre az egyébként nekünk méregdrága utakra vállalkoznak.