Közélet

2010.02.18. 08:50

Vasutat teremtenének Oroszlány és Mór között

Komárom-Esztergom, Fejér és Pest megye vezető tisztségviselői segítenék a házi komposztálás elterjedését.

S. E.

A három megye metszéspontjában fekvő Bicske adott helyet csütörtökön annak a találkozónak, melyen Komárom-Esztergom-, Pest- és Fejér megyei vezető tisztségviselők vettek részt, mégpedig azzal a céllal, hogy felgyorsítsák az együttműködési, szerkezeti tervek összehangolását, különösen a vasúti közlekedésre, összekötő utak építésre, a környezet- és természetvédelemre, a kommunális hulladékgazdálkodásra.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a helyi fejlesztésekben nagyobb szerepet kell kapniuk az önkormányzatoknak. A kezdeti szakaszban pedig a legfontosabb feladatuk, hogy összegyűjtsék a közössé tehető infrastrukturális és egyéb fejlesztési elképzeléseket, melyeket aztán a kormány elé terjeszthetnek.

A konkrét elképzelések közt olyan tervek szerepelnek mint a Nagyveleg-Aka és a Nagyveleg-Súr közötti összekötő út kiépítése, az Oroszlány-Mór közötti vasútvonal létrehozása, a kerékpárút hálózat fejlesztése a közép-dunántúli Régióban.

Az együttműködés során a megyék szeretnék előkészíteni a Duna limes világörökséggé nyilvánítását és Székesfehérvár európai örökség részévé jelölését.
Fejleszteni akarják a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, jobban segítenék a házi komposztálást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!