Közélet

2010.02.27. 08:28

Mezőőrrel a fatolvajok ellen

A nagy érdeklődéssel kísért közmeghallgatáson akadt érdeklődő, aki azt kérdezte, miért Oroszlányba és nem Pannonhalmára szállítják a hulladékot, hiszen az utóbbi közelebb van, valaki pedig azt nehezményezte, hogy a száztíz literes kuka tizenhatezer forintos éves ürítési díja túl magas.

K. M. H.

Major László polgármester ezekkel kapcsolatban elmondta, hogy az Oroszlányra szállítással jobban jár a falu, a szállítási díjhoz pedig még ezerötszáz forintot az önkormányzat is hozzátesz.

A gondozatlan telkekkel kapcsolatban elhangzott, hogy mivel ilyen esetekben nem találják a tulajdonost, közmunkával oldják meg a mentesítést.

Az is felvetődött, hogy egyre gyakoribbak a falopások. A válasz szerint – igaz, jelenleg közfoglalkoztatás keretében ketten éjszakai őrséget látnak el a faluban – az önkormányzat tervezi, akár csak szezonálisan mezőőri szolgálat bevezetését.

A testületi ülésen a képviselők elfogadták az idei költségvetést, amely kiadási és bevételi oldalon is negyvenkét millió forint. Igaz, ez tizenhat millióval kevesebb a tavalyinál, de várhatóan a pályázati pénzekkel és a nem várt bevételekkel az idei is több lesz.

Címkék#Bakonybánk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!