Közélet

2010.02.01. 17:49

Emléktáblát kapott az egykori kisbéri ménesigazgató

Ruisz Gyula emléktáblájának avatásán dr. Péterfalvi Attila, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője is részt vett.

Müllner Helga

– Pénteken avatták fel Ruisz Gyula emléktábláját. Ki volt ő? – kérdeztük Riez Gyulát, a kisbéri Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány vezetőjét.
– Kisbéri ménesigazgató volt, rendszeresen publikált mezőgazdasági szaklapokban, megyei értesítőkben, országos napilapban jelentek meg tanulmányai, az 1906-ban kiadott Magyarország Vármegyéi című sorozatnak is társszerzője volt. Minden város életében van egy fontossági sorrend, s Ruisz Gyula is sokat tett Kisbérért. Mi ezentúl minden a születésének és halálának évfordulóján megemlékezünk rá. A táblát dr. Péterfalvi Attila, az Országgyűlési Biztosok Hivatalának vezetője leplezte le.

– Miért éppen most ünnepeltek?
– Ruisz Gyula 1930. január 27-én halt meg, és 1857. február 10-én született. Az avatásra hivatalos volt a hetvenes éveiben járó dédunokája, Pallosné Varga Zsuzsanna, de betegsége miatt nem tudott eljönni. Elküldte a beszédét, amelyben arról is olvashattunk, hogy 1926-ban a múzeum megvásárolta Ruisz Gyula könyvtárát, benne egy Gazdaságtörténeti Repertórium című kézirattal, s ebből az összegből vásárolta meg a Kossuth Lajos utcai házat, ahol Kornélia lánya öt gyermeke nevelkedett. A család megígérte, hogy tavasszal elültetnek egy fát az udvarban.

– Mi az alapítvány következő programja?
– Március 13-án nyílik a második Én falum öröksége című gyerekrajz pályázatunkból egy kiállítás, április 3-án a kisbéri származású, Párizsban dolgozó André Mészáros műveiből. Ő öt éve halt meg, az első hazai kiállítását tavaly rendezték meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!