Közélet

2010.02.01. 19:25

Elszomorító! Még ételre is alig futja a nagymamánál

Kilátástalan helyzetbe jutott a tatabányai Görcsi Mária: az asszony egyedül neveli nyolcéves unokáját, és nyolcszázezer forintos hátralékot halmozott fel, amelyet nem tud kifizetni. Egyelőre nem látja a kiutat.

Müllner Helga

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Görcsi Mária egyedül maradt a számlák sokaságával
[/caption]

Kertvárosi bérlakásában fogad bennünket Görcsi Mária, a másodikos Réka még az iskolában van. Nem kerüli el a figyelmünket a tévé tetején egy bekeretezett fénykép, rajta Mária és Réka a kislány egy éves születésnapján. Réka kisszobájában az ágy bevetve, rajta két baba várja haza a tulajdonosát.

– Az életemet jelenti Réka, és én az övét. Boldogok vagyunk együtt – mondta Mária, aki hároméves korától neveli az unokáját. Azt mondja, már pólyás korától gyógyszert, pelenkát, ruhát vásárolt a kislánynak. A bíróság azóta hivatalosan Máriánál helyezte el a gyereket, azt mondja, csak az élete árán vihetik el tőle az unokáját.

Mária ötvenkilenc éves, tizenkétszer műtötték, ennek ellenére másfél éve kapott munkát Németországban, ahova Rékával együtt utaztak ki. Házi betegápolóként dolgozott, de mivel Réka nem maradhatott vele, továbbálltak Hollandiába. Itt egy csirkékkel foglalkozó üzemben ajánlottak állást, amelyet azért nem fogadott el, mert nem találtak olyan szállást, ahol a kisunokája is vele maradhatott volna, így csupán néhány hónapot tudtak külföldön maradni.

Most negyvennyolcezer forintból élnek, és mivel feljelentette a kislány édesapját, hogy eddig nem fizetett gyerektartást, ettől a hónaptól kezdve tízezer forintot kapnak majd az apától. Van, hogy élelemre is alig futja, ő hétköznap inkább rántott levesen él, hogy a hét végén megfőzze Réka kedvenc ételeit. Most a telefonját adta bizományiba, de a hét végén töltött káposzta volt az ebéd.

– Az anyagi gondjaink akkor kezdődtek, amikor Réka iskolás lett. Nagyon szépen köszönjük, hogy kaptunk ingyen tankönyvet, és az ebédért sem kell fizetnünk, de ezeken kívül még bőven van mire költeni – mondta Mária, majd hozzátette, hogy a villanyszámlán kívül más számlát nem tud fizetni, éppen ezért az önkormányzat is felmondta a lakásbérleti szerződését. Azt elismeri, hogy ingyen nem maradhatnak a lakásban, de méltányossági alapon szeretne enyhítést kérni, és apránként törlesztené a tartozását. Most abban reménykedik, hogy partnercsere program keretében elköltözhetnek egy kertvárosi garzonlakásba.

Réka tudja, hogy Mária a nagymamája, mégis „anyucikának” szólítja. Mária pedig büszke kisunokájára, aki jeles tanuló. Büszkén mutatott meg egy csillagos ötös matekdolgozatot, amelyre ezt írta a tanárnő: „Gratulálok, látszik, hogy a mama foglalkozott veled”.

Amit a hivatal és a hatóság megtehet

* Az önkormányzati bérlakás havi bérleti díja 7 987 forint, Görcsi Mária tartozása 112 570 forint, derült ki a tatabányai önkormányzat szerkesztőségünkhöz elküldött leveléből.

* A bíróság a lakáskiürítés és hátralék megfizetés miatti tárgyalás időpontját még nem tűzte ki.

* Az önkormányzat tavaly 75 600 forint szociális támogatást adott az érintettnek, de a tartozást nem engedik el.

* Bencsik János polgármester kezdeményezte, hogy a közgyűlés Népjóléti Bizottsága vizsgálja meg az ügyet, majd a testület úgy döntött, hogy egy 17 négyzetméteres, főzési lehetőséggel ellátott, zuhanyzós szobabérletet kínált fel a nagymamának és az unokának, havi 2 711 forintért.

* Ha ezt nem fogadja el, a jogerős bírósági ítéletig mostani lakásában maradhat. Egy számára kedvezőtlen bírósági döntés után sem kerül az utcára, hanem egy kisebb szükséglakást kap az önkormányzattól.

* A bíróság a lakáskiürítés és hátralék megfizetés miatti tárgyalás időpontját még nem tűzte ki.

* Az önkormányzat tavaly 75 600 forint szociális támogatást adott az érintettnek, de a tartozást nem engedik el.

* Bencsik János polgármester kezdeményezte, hogy a közgyűlés Népjóléti Bizottsága vizsgálja meg az ügyet, majd a testület úgy döntött, hogy egy 17 négyzetméteres, főzési lehetőséggel ellátott, zuhanyzós szobabérletet kínált fel a nagymamának és az unokának, havi 2 711 forintért.

* Ha ezt nem fogadja el, a jogerős bírósági ítéletig mostani lakásában maradhat. Egy számára kedvezőtlen bírósági döntés után sem kerül az utcára, hanem egy kisebb szükséglakást kap az önkormányzattól. Görcsi Mária egyedül maradt a számlák sokaságával -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!