Közélet

2010.01.02. 14:22

Szomorú évforduló: 67 éve csapódott a hegy oldalába a repülő

Ma van pont 67 éve, hogy 1943 január 2-án lezuhant egy német Ju-52 M3 típusú repülőgép az Öreg-kovács hegy oldalában. A rajta lévő katonák közül volt aki szörnyethalt, de akadtak akik élve megúszták a tragikus balesetet.

Palásti Péter

Néhány nappal ezelőtt, a községről szóló egész oldalas összeállításunkban olvasható volt egy hír, mely arra az emlékműre utalt, mely ehhez a váratlan eseményhez kötődik, s létezéséről többnyire csak a helyben élő idősebb emberek tudnak, a fiatalabbak kevésbé.
Néhány nappal később a Tatai Helytörténeti Egyesület elnöke, Bálint Csaba egyebek mellett olyan részletekről is tájékoztatta a Kemma.hu-t, melyeket Katona József, a Magyar Roncskutatók Egyesületének kutatója derített ki évekkel ezelőtt.

Ennek köszönhetően egyebek mellett az is kiderült, hogy az SE+UW rádiókódot viselő német katonai szállítógép magyar terület felett igyekezett Belgrádból bécsi úticélja felé, de sosem ért oda.
Nem légelhárító alakulatok lőtték le, hanem a rossz időjárási viszonyok miatt eljegesedett a szárnya, amitől először irányíthatatlanná vált, később pedig leálltak a motorjai, s emiatt lehetetlenné vált megmenekülése.

Földbecsapódása után a község lakói azonnal a helyszínre siettek, a túlélőkhöz egészségügyi szakembereket hívtak, a halottakat eltemették. Akadt viszont valaki, aki fényképeket is készített a roncsról, de a II. világháború befejeződése után sokáig nem merte megmutatni senkinek.
Amikor előkerültek a képek, a roncskutatók helyszíni szemlére indultak, s ennek köszönhetően meglehetősen jól sikerült rekonstruálniuk az eseményeket.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A német hadsereg futárgépe így ért földet Vértestolnán 1943. január 2-án
[/caption]

A falutól ugyanis az Öreg-kovács hegy felé haladva néhány száz méternyi gyaloglás után két nagy gödör hívta fel figyelmüket a tragédia helyszínének közelségére. A magukkal vitt detektorral megbizonyosodtak arról, hogy jó helyen járnak. A föld alól néhány centiméterről percek alatt előkerültek a motor és a kerekek darabjai.

Nem sokkal feljebb ráleltek a földbe fúródott géptörzsre is egy kis sziklapárkányon, ahol az alkatrészek mellett egy pipa töredékét is megtalálták, amit valószínűleg az egyik áldozat szívott utoljára. A kutatók szerint nem volt nehéz elképzelni, hogy mi, s miért történt. A területre ugyanis máig jellemzőek a hóviharok, a rossz látási viszonyok, a gyakori köd, melyek valószínűleg 67 évvel ezelőtt is megpecsételték a gép sorsát.

A navigátorok amikor észrevehették az előttük tornyosuló hegyet, igyekeztek átemelkedni rajta, ám sebességük folyamatosan csökkenhetett. Vélhetően először a jobb oldali kerék és motorgondola szakadt le, aztán a középső vagy a jobb motor. Ennek nyomai a hegygerincen sokáig végigkövethetők voltak, melyeket mára már „eltüntetett” az idő.

Több szakmai vélemény szerint is az a legvalószínűbb, hogy az 1943. január 2-án esett finom porhó felülről belepte a gépet, s ez okozta a repülő vesztét. A személyzetről annyi biztosan tudható, hogy a pilóta és másodpilóta életét vesztette a helyszínen. Az itt ma is látható emlékkeresztet pedig az a navigátor állíttatta bajtársai emlékére, aki megúszta a balesetet egy sebhellyel a homlokán.

A navigátor életben maradt, egyik társa pár nap múlva meghalt

Pataki Iván, Rozsos László és Sárhidai Gyula írta a Légi háború Magyarország felett című könyvet, melynek második, átdolgozott kiadásának 327. oldalán a következő szöveg is olvasható. A Belgrádból Bécsbe tartó német Ju 52/3-as futárgép jegesedés miatt Vértestolnán a hegynek ütközött és lezuhant.

A navigátor, dr. Stowaltzek Herman tartalékos repülőtiszt életben maradt, egyik társa pár nap múlva a komáromi katonakórházban meghalt, méghozzá vérveszteség miatt. A legénység további három tagja a helyszínen életét vesztette. Ők valamennyien a község temetőjében nyugszanak a kápolna felett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!