2009.11.27. 17:05
Kautzky Armand a parkban készült fel a pikáns játékra
A népszerű színész a Forrás Rádió hangjaként mutatkozik be januártól.
– A tatai Eötvös József Gimnáziumból érkezett egy váratlan és kedves meghívás Kerekes Kornélia tanárnőtől. Egy színdarabban láttak, majd amikor letesztelték a diákokat, hogy kit hívjanak meg egy beszélgetős előadásra, rám szavaztak. Egy hónapja jártam náluk, a lányok majdnem két órán át faggattak.
– A Jászai Mari Színházhoz milyen emlékek fűzik?
– A felújított színházban még nem jártam, de húsz éve Tatabányán Sztankay Istvánnal és Piros Ildikóval játszottuk együtt a Magánélet című színdarabot. Később a Jászai stúdiószínházában Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust című drámai játékában szerepeltem. A darab pikantériája, hogy Tatabányán mutattuk be, és a mai napig műsoron van. Tatabányán született a darab, a színház melletti parkban tanultuk a szöveget.
– Milyen szerepben láthatják, hallhatják most a nézők?
– A hangomat a Született feleségek és a Hősök című sorozatokban hallani, Győrben a Csárdáskirálynőben, Szolnokon a Bánk bánban láthatnak. Hamarosan Tatabányán még többet hallhatnak, ugyanis én leszek a Forrás Rádió hangja januártól.
