2009.11.26. 17:44
H1N1 - „Iszonyúan intenzív vérzés, őrületes veszély”
Komárom-Esztergom megyében az ÁNTSZ tájékoztatása szerint mérsékelt az influenza-aktivitás. Falus András akadémikus ugyanakkor kiemelte: őrületes a veszély.
A komáromi Selye János Kórházban megtudtuk, hogy a szabály értelmében a betegek rokonai csomagot sem küldhetnek be az intézményben gyógyuló szeretteiknek. Ahogy megtudtuk, a kórházban dolgozókat már korábban beoltották. A kórház kéri, hogy a betegek csak a szükséges holmikat vigyék magukkal. Megtudtuk: az intézményben működik büfé, de az osztályoktól elzárt területen.
Megyénben eddig öt „közösségi” járványról érkezett jelentés a tisztiorvosi szolgálathoz. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága alapján megyénkben mérsékelt az inlfuenza-aktivitás.
Az országban több új oltópontot is nyitnak pénteken: ezeken a pontokon a H1N1-vakcinát háromezer forintos térítési díj ellenében adják be.
A kórházi és rendelőintézeti oltópontok elérhetőségei, címei régiónként
- Az új influenza kórokozója, a H1N1 sokkal virulensebb, azaz sokkal aktívabb, mint előtte gondolták, olyan anyagokat termel, amelyek gátolják a szervezet természetes védekezését – hangsúlyozta Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója az MTI-nek.
A betegség veszélyes szövődményeit sorolva, Falus András mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a vírus nagyon nagy aktivitással támadja meg a tüdő sejtjeit, ami tüdővérzést okoz.
– Iszonyúan intenzív a vérzés, percek alatt meghalhat valaki tüdővérzés következtében – mutatott rá az immunológus.
További veszély a hosszan tartó, lenyomhatatlan láz, amely a szívet és a vesét teszi tönkre.
– Őrületes a veszély – hangsúlyozta Falus András, emlékeztetve arra, hogy a Stockholmban a napokban tartott konferencia résztvevői is arra mutattak rá, hogy a betegség, a járvány sokkal veszélyesebbnek ígérkezik, mint amilyennek eredetileg gondolták a tudósok.
– Felelőtlenség azt mondani, hogy a szájmaszk és a vitaminok valamit is érnek. Valamit érnek, de ez körülbelül olyan, mintha a gyermekbénulás járványakor az ötvenes évek végén - hatvanas évek elején nem oltottak volna, hanem azt mondták volna a szakemberek, hogy elég az immunrendszert erősíteni – magyarázta Falus András.
Hozzátette: különösen fontos az oltás a terhes nők és fiatalok esetében. Előbbiek szervezete a magzat védelme miatt olyan immunválaszt ad, amely „nagyon nem kedvez” a vírus elleni védekezésnek.
Falus András hozzáfűzte, hogy egyébként nem a háziorvosok dolga lett volna eldönteni a vakcináció kérdését, hanem egy szakmai testületé. A Magyar Tudományos Akadémia Immunológiai Bizottsága, amely magyar immunológia legmagasabb szinten képviselt testülete, közre is tette az álláspontját.
– Nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a járvány. Lehet nagyon nagy a vírusban jelenlévő az állati komponens miatt, de az is lehet, hogy nem lesz olyan jelentős. Ha egyszer beindul a járvány, lehet, hogy már nagyon késő lesz oltatni – összegezte Falus András.