2009.07.11. 09:52
Keményen fellépnek a környezetszennyezés ellen
Rendkívüli ülésen módosította helyi építési szabályzatát csütörtökön az oroszlányi képviselő-testület.
Erre az önkormányzatnak eddig nem minden esetben volt lehetősége, s a szabályzat hiányos voltára egy konkrét ügy hívta fel a figyelmet. Egy társaság ugyanis több típusú, köztük veszélyes hulladékkezelési tevékenységet folytat Oroszlány közigazgatási területén a zöldhatóság engedélyének birtokában, s a közelmúltban kiderült, hogy a cég egy Európában egyedülálló, környezetbarát, ún. mély vákuumos hulladékolaj feldolgozási technológiát is szeretne megvalósítani. A bejelentést követően a kérdés kapcsán többször ülésezett a környezetvédelmi bizottság, s a megbeszélések során a cég telephelyén található meddőhányó rekultivációjával, talajtakarásával összefüggésben is aggályok fogalmazódtak meg.
A vizsgálati mintákat jelenleg két egymástól független laboratórium elemzi, az egyik a társaság, a másik az önkormányzat megbízása alapján. Az eredmények napokon belül várhatók, s ha bármely összetevőre határérték feletti eredmény születik, újabb vizsgálatok következnek, melyek megállapíthatják, hogy a területen történt-e környezetszennyezés, s ha igen, akkor az a jelenlegi, vagy a korábbi tulajdonosnak róható fel.
A társaság eddigi és jövőben tervezett tevékenysége miatt folytatott vizsgálódások hívták fel a figyelmet arra, hogy az építési szabályzat bizonyos építésügyi előírásai, valamint táj- és környezetvédelmi fejezetei nem fogalmaznak meg veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatban speciális, helyi jelentőségű előírásokat, ily módon a szakhatósági hozzájárulásokat a jegyző nem tagadhatja meg, s bizonyított környezetszennyezés esetén sem kezdeményezheti az illetékes hatóságnál a tevékenység betiltását.
Ezt a hiányosságot pótolta csütörtökön a testület, abban a reményben, hogy mostantól hatékonyabban léphetnek fel a hulladékkezelési tevékenységekhez esetlegesen kapcsolódó környezetszennyezések megszüntetése érdekében.