Közélet

2009.07.23. 16:02

Ezer pohárnyi karsztvíz fogy a kánikulában

A múlt héten szerdától péntekig osztottak először vizet az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. dolgozói. Így tettek ezen a héten szerdán és csütörtökön, s az is biztos, hogy pénteken is várják a városlakókat; a hőségriadóban az önkormányzatoknak biztosítani kell a közterületeken a víz utánpótlást.

M. H.

Mi Tatabányán a Fő téri áruház előtt találkoztunk velük; lajtos kocsiból kínálták a karsztvizet, amelyet egyenesen kétszáznegyven méter mélyről, a 14/A vízaknából nyertek. A helyiek egyébként jól fogadták a vízosztást, sokan ismerték már a lehetőséget.

Kneitner Krisztina a vizes társaság PR-vezetője elmondta, hogy a megyeszékhelyen kívül Tatán, Dorogon, Kisbéren és Oroszlányban is osztanak ugyanebben az időpontban a vízmű munkatársai vizet a frekventált területeken. A PR-vezető szerint az akció sikerét jelzi az is, hogy Tatabányán két óra alatt száz két decis pohárral fogyott el, de egy-egy napra lebontva több mint ezer pohárnyit osztanak szét. Reggel kilenctől délután ötig kínálják a hűs italt a hostesek, amely a lajtos kocsiban délutánig is valóban hűs marad.

Megtudtuk: a nagy melegben sem várható vízkorlátozás, s egyelőre arról sem tudtak beszámolni, hogy mennyivel emelkedett a lakossági vízfogyasztás.

Címkék#Tatabánya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!