2009.07.08. 17:29
Duplázott a Kaukázus, viccelődött a Quimby
Kényelmes, szabad fesztivál a Volt. Szabad volt ejtőzni, szabad volt táncolni. S hogy szabad-e a Szalai Évával az édenkertben almát szedni? Szabad. A Kaukázussal akár kétszer is.
Nem csak biztonságban, koncertben sem volt hiány. Még a kempingben sem, ahol különösebben fülelni se kellett ahhoz, hogy a sátorban, vagy inkább annak árnyékában együtt énekelje az ember Péterfy Borival, hogy denevér voltam, s még álmából megébredve is belekóstolhasson a Limp Bizkit zenéjébe. A Mistery Gang koncertjét azonban nem volt érdemes kihagyni, ahogy a Copy Cont vagy épp a Kiscsillagot sem.
A Quimbyről már nem is beszélve! Az énekes, Kiss Tibor nevéhez fűződik a Volt poénja is. Két szám között megjegyezte, hogy kicsit furcsa neki, hogy az első sorban unott fejű Manson-rajongók várnak, majd megnyugtatta őket, hogy Marilyn magas talpú cipőjében már a backstage-ben botladozik.
A „Nagyszínpad” üvöltés a Kaukázus szombati ráadás koncertjén töltötte be a teret újra. A banda csütörtökön a nagyszínpadon lépett fel, szombaton pedig a Pesti Est színpadon. A zenekar néhány tagja egyébként triplázott, mert a Magashegyi Undergrounddal is muzsikált a Volton, méghozzá az esztergomi hegedűs, Bakai Márton társaságában. Bocskor Bíborka még kora délután is hozta a frontasszony-formát, ami azért nem kis teljesítmény fullasztó hőségben (izzadó közönség előtt).
Marci szombat éjfélkor a Kaukázussal is muzsikált még egyet (kettőt, hármat, négyet).
– Az esti Kaukázus-koncert oldottabb volt, mint a délutáni Magashegyi Underground, de Bíborka remek hangulatot teremtett – tette hozzá Marci.
Fodor Máriusz, a Tatabányán alapított Kaukázus billentyűse a koncert után arról beszélt, hogy a szombati fellépés kicsit családiasabb volt, mint a csütörtöki nagyszínpados, de mindkettőt élvezte a banda. Ez mondjuk szemmel látható volt, főleg, amikor Kardos-Horváth János, az énekes már azzal viccelődött, hogy lassacskán több ember van a színpadon, mint a backstage-ben.
A Marilyn Manson-koncert sajnos inkább volt érdekes, mint élvezhető, így néhány szám után az ember átvonult a Kaukázus-ráadásra, hogy együtt énekelhesse a bandával: szabad péntek, szabad szombat(ról vasárnapra pirkadva sátrat bontani és nagyon fáradtan, de élményekkel telve hazamenni).