2009.06.25. 13:29
Megvan a Szent Borbála új főigazgatója
Teljes a Szent Borbála kórház menedzsmentje: az új főigazgató dr. Kovács József László lett, gazdasági igazgatónak pedig Kiss Attilát nevezte ki a megyei közgyűlés.
Dr. Kovács József bemutatkozásában elmondta, körülbelül húsz éve dolgozik az egészségügyi igazgatásban. 1980-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, négy évvel később urológiai szakvizsgát tett. Az elmúlt nyolc évben az egri és a nagykanizsai kórházat vezette, valamint egy fővárosi, kerületi szakrendelőt irányított.
A szavazás előtt hosszú vita alakult ki a képviselők között, mert az eredeti előterjesztés szerint csak dr. Kovács Józsefről szavaztak volna a képviselők annak ellenére, hogy az egészségügyi bizottságban ő és dr. Fain András is 5-5 szavazatot kapott a titkos szavazáson. Végül dr. Konczer Erik módosító indítványára mindkét jelöltről szavaztak a képviselők.
