Közélet

2009.06.06. 10:55

Evezésben verhetetlenek a magyarok

Megyénk tűzoltói, különleges mentői és vízimentői is részt vettek a szlovákiai nemzetközi mentőbúvár és vízimentő versenyen. Evezésben a legjobbak, összesítettben a tizenkettedikek lettek.

Sz. A. - M. A.

A nyolc fős magyar csapatot, amelyben a három fővárosi mellett két tatabányai búvár (László István és Bukó János, a tatabányai tűzoltóság lánglovagjai), három vízimentő (Kovácsházy Sándor, a kisbéri mentőállomás mentő ápolója, Stummer Balázs és Mózes Dániel tatai vállalkozók) is szerepelt, Tatorján István polgári védelmi ezredes vezette, tudtuk meg Elekes Gábortól, a Magyarországi Különleges Mentő És Tűzoltó Egyesület vezetőjétől.

A nemzetközi versenyen 14 csapat indult, a magyarok a 12. helyen végeztek.  A Fővárosi Központi Rendeltetésű Mentő Szervezet (FKMRSZ) csapata volt az egyetlen civil résztvevő a versenyen, a többi induló profi, hivatásos, összeszokott csapatként vett részt a  megmérettetésen.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] A magyar csapat sokat tanult a versenyen
[/caption]

- A csapat számára inkább a tapasztalatszerzés, a gyakorlás volt a cél. A feladatok végrehajtása embert próbáló körülmények között zajlott - mondta el Elekes Gábor, kiemelve, hogy csapatunk helyezéstől függetlenűl az evezős számban a legjobban szerepelt és hogy a szervezés, lebonyolítás, a résztvevők elhelyezése példás volt.

Hét akadály és egy berepülőpilóta

Hétféle akadállyal küzdöttek meg a bokodi speciális mentők és a tatabányai tűzoltók. Már az első feladatok, a víz alatti tájolás, 200 méter búvárúszás teljes felszerelésben sem volt egyszerű. De utána a csapatoknak meg kellett mutatniuk, csomózásban is verhetetlenek, hétféle alpin technikában és búvárkodásban használt csomót kellett megkötniük. Megmutatták mennyire gyorsan tudnak egy motorcsónakba homokzsákokat pakolni, majd egy kör után a zsákokat rekeszekbe tenni. Háromféle felszerelésben kellett búvármentést végrehajtani, végül palackokból imitált holttestet kellett a vízből kiemelniük.

A tizennégy indulóból a magyar csapat a tizenkettedik helyet hozta el. A résztvevők érdekességként elmesélték, a csapat motorcsónak-vezetője annyira gyorsan ment, hogy elnevezték „berepülőpilótának”.

- Hogy a megyebeli öt fős csapat, köztük a Magyarországi Különleges Mentő És Tűzoltó Egyesület tagjai egyáltalán eljuthattak egy ilyen megméretésre a Fővárosi Polgárvédelmi Igazgatóság égisze alatt, az nagyban köszönhető a Tatabányai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának Janics Csabának, aki lehetővé tette kollégái indulását, és a csapat eljutását a versenyre; ezáltal is tovább öregbítve a tatabányai tűzoltók jó hírét a nemzetközi szakmai életben - tette hozzá Elekes Gábor.

Kíváncsi a feladatokra? Kattintson:
Nem a csomókötés volt a legnehezebb...

A tizennégy indulóból a magyar csapat a tizenkettedik helyet hozta el. A résztvevők érdekességként elmesélték, a csapat motorcsónak-vezetője annyira gyorsan ment, hogy elnevezték „berepülőpilótának”.

A magyar csapat sokat tanult a versenyen -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!