Közélet

2009.05.10. 12:59

Flúgos futam a szelíd motorosokkal

Több mint száz motor búgott fel a Kassák Klub KSE által megrendezett túraversenyen Komáromban. Láthatóan kevesebb volt a kerékpáros, de azért akad pár bátor jelentkező. Szombaton a WF Szabadidőpark megtelt a szabadság és a természet szerelmeseivel, hogy útjuk során megismerjék és felfedezzék Komárom-Esztergom megye szépségeit.

kemma.hu

Most egyáltalán nem a száguldás mámora hajtotta a sport- és cross-motoron érkezőket, hiszen a résztvevők 40-50 kilométeres átlagsebességgel tették meg a kiválasztott távot. A 100-250 kilométer hosszú túra során ugyanis nem csak a természet szépségeit kellett figyelniük a versenyzőknek, hanem az út mentén elrejtett tárgyakat és jeleket is.

Ezekről az egyes szakaszpontokon beszámoltak és cserébe megkapták jól megérdemelt pontjaikat. A Császáron megtartott egyórás kötelező pihenő alatt a futam nevéhez híven bohókás ügyességi versenyeket eszeltek ki a szervezők: vicces KRESZ-lapot, lassúsági szakaszmegtételt vagy homokbuckán való átkelést. Ugyan a feladatok elvégzése nem volt kötelező, ám plusz pont járt értük, mellyel kompenzálni lehetett az időhátrányból fakadó veszteséget.

Az egész túraverseny a 60-as, 70-es évek Rock´n´ Rolljának jegyében zajlott, így ha más nem is, de egy csicsás nyakkendő ott lógott minden résztvevő nyakában. Szigligeti Tamás, a tavalyi futam győztese elmondta, nagyon örül a helyi kezdeményezésnek, mely túrázásra csábítja a motorosokat. Egy évvel ezelőtt az esélytelenek nyugalmával állt rajthoz és győzött, ezért idén kifejezetten a címvédés hajtotta, ezért nagyon elszántnak bizonyult.

A motorosok kísérőit egész nap jármű- és sportbemutató várta a Szabadidőparkban. Az esti buli hangulatát a Rockin RockCats fellépése alapozta meg, majd nosztalgia disco és karaoke show zárta a második flúgos futamot.

Címkék#Komárom

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!