2009.05.19. 17:45
Életveszélyes a mocsai óvoda épülete
Az óvoda 1963 óta működik a községben. Az elmúlt negyvenhat év során nagyobb felújításra nem futotta, így az épület mára életveszélyessé vált.
Az önkormányzat 2007-ben benyújtott 120 milliós pályázatát forráshiányra hivatkozva elutasították. Egy másik pályázatuk jelenleg elbírálási szakaszban van, melynek értéke húsz millió forint. Ám ennek kimenetelétől függetlenül a nyár folyamán elkezdődnek a felújítási munkálatok, amit ha kell, hitelből valósítanak meg.
Az intézmény alkalmazottai a viszontagságok ellenére minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a falu legkisebbjei megfelelően fejlődjenek és készen álljanak az iskolai tanulmányokra. A kilencvenkét fős óvodában jelenleg két fejlesztőpedagógus is tevékenykedik, akik húsz aprósággal foglalkoznak.
Heti egy órában fejlesztik például a kicsik figyelem-koncentrációját vagy szókincsét és orvosolják a beszédhibákat illetve a mozgáskoordinációs zavarokat. Mindemellett az óvoda sokféle délutáni foglalkozást is kínál, így néptáncot, tornát, úszást, meseházat és angoltanulást is.