Közélet

2009.05.12. 17:08

A gyógyhatású kénes víz jelenleg a Dunába folyik

Dr. Ferenczy Miklós, a községben élő orvos-helytörténész szerint betegei között alig volt gyomorbeteg. Ennek okát az itteni kénes víz gyógyító erejével magyarázza, amit már a rómaiak is ismertek. Alkalmazták ízületi bántalmak, bőrbetegségek, ödémás daganatok, fekélyek esetén egyaránt.

Palásti Péter

A köztiszteletben álló díszpolgár egy szakmai fórumon elmondta azt is, hogy a település fürdőkultuszát a híres pozsonyi doktor, Torkos Justus János tette igazán ismertté 1746-ban kiadott könyvével. A Tata-Szomód-Dunaalmás térségében feltörő karsztvizek életében a XX. század elején történt a legdrasztikusabb beavatkozás a nagyegyházi, mányi bányák megnyitásával, melynek következtében a források hozama csökkent, majd elapadt.

Az 1990-es évek végén újra feltört a víz a régi strand medencéjének közelében, s azóta is egyre nagyobb a hozama, amit jelenleg a Dunába vezetnek el. Az önkormányzat egy pályázatnak köszönhetően nyert támogatást az új strandkút kialakítására, aminek munkálatai már elkezdődtek. Fúrással 167 méterre jutottak le, a percenként feltörő vízhozam meghaladja a 300 litert. Dr. Vértes László balneológus szerint az értékei ma is olyanok, mint 1933-ban voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!